Lecsúszott a Malévról A Nagy Duett versenyzője, Cooky

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub -
pilóta Cooky Nagy Duett Malév
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A MusicFM rádió műsorvezetőjéről kiderült, hogy remekül énekel, de az nem annyira köztudott, hogy rádiós pályafutása után pilótaként szeretne dolgozni.

A Nagy Duett próbái miatt egy hónapja nem ült repülőgépre, pedig általában hetente kétszer is a felhők között repked Cooky. A műsorvezető gyűjti a levegőben, repülőgép-vezetéssel töltött órákat, ugyanis nagy álma, hogy pilótaként dolgozhasson.

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

"A tököli repülőtérről szoktam felszállni egy kétmotoros géppel, azon gyakorolok. Bármikor mehetnék felvételizni valamelyik légitársasághoz, minden engedélyem megvan, nem hobbipilóta vagyok. Az egyik budapesti repülőiskolánál tanultam a repülést, ide azok járnak, akik kereskedelmi pilótaként szeretnének dolgozni. Hat évet tettem már bele ebbe a szakmába, amihez nagyon sokat kellett tanulni, sok elméleti tudás és gyakorlat áll mögöttem. Először elsőtisztként repülhetek, csak öt év után neveznek ki kapitánynak. Ha a hallgatók már nem lesznek kíváncsiak rám, akkor biztos, hogy pilótaként folytatom az életemet. Bár most rádiózom, diszkózom, de a második szerelmem a repülés. A Malévhoz akartam menni dolgozni, náluk kezdtem a Boing 737-es vezetését tanulni. Akkor úgy beszéltük meg, hogy a reggeli utakat vállaltam volna el, és utána a napomat a rádióban folytattam volna. Sajnos, nem jött össze. Ha egy nap beülök a pilótafülkébe, egész biztosan nem Cookyként fogok bejelentkezni, hanem Szelba Christian kapitányként" – tervezget a feleségétől nem váló műsorvezető, akinek A Nagy Duett-es produkcióját Franciaországban követi a családja.

Hien elhagyja az országot - hatalmas változás történt az életébenhttp://www.life.hu/bulvar/20140308-hien-enekesno-20-eves-lett-a-nagy-duetten-probaval-unnepelt.htmlHien 20.születésnapjára nagyon komoly dolgot kívánt önmagának, ami jelentős változást hoz az életében. Ezt vasárnap este A Nagy Duettben jelentette be.TV + Bulvár--Vadítani kell Radics Gigithttp://www.life.hu/bulvar/20140308-vaditani-kell-radics-gigit-a-nagy-duettben.htmlDögös rockerpárost alakít vasárnap este a Nagy Duett színpadán Radics Gigi és Hujber Ferenc, de a pénteki próbán még hiányzott a vagányság a produkcióból. Gigit még vadítani kell.TV + Bulvár--A Nagy Duett: Pokorny Lia teljesen megvadulhttp://www.life.hu/bulvar/20140301-pokorny-lia-teljesen-bevadult-a-nagy-duett.htmlAz előző adásokban a zsűri tagjai folyamatosan azzal vádolták Pokorny Liát és duettpartnerét, Dolhai Attilát, hogy A Nagy Duett műsoraiban szépen elénekelgetnek, de sohasem lépnek ki a komfortzónájukból. A két színész a vasárnapi műsorra teljesen bevadult, több vadállat bőrébe is belebújnak a produkciójukban!TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.