Jóban Rosszban TV2 sorozat Keveházy Lili Fábián Anita
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Keveházy Lili eddig sem volt ismeretlen a stáb számára, hiszen Fábián Anita kislánya rendszeresen járt a stúdióba édesanyjával. A sorozat producere régóta szerette volna a képernyőn is viszontlátni a mosolygós, vagány kislányt, aki több mint három év után mondott igent a felkérésre.

A Jóban Rosszban legújabb és egyúttal legfiatalabb szereplője Fábián Anita kislánya. Pipi nem siette el a döntést, hogy édesanyjához hasonlóan van-e kedve kamera elé állnia a TV2 sorozatának stúdiójában.

Forrás: RedLemon

„Több mint három év után mondott Pipi végül igent az akkori producerünk, Nagy Tamás felkérésére. Én mindenképpen szerettem volna, hogy ő mondjon igent és megértse, mi a különbség a valóság és az eljátszott jelenetek között. Ehhez pedig idő kellett, nagyon sokat beszélgettünk erről, mire végül meghozta a döntést” – mesélte Fábián Anita.

„Rengeteget meséltem Pipinek arról, milyen volt nekem gyerekszínészként, hogy számomra mit jelentett. Ezek után mondta azt egyszer, hogy szeretné, ha neki is lenne az iskola mellett egy fontos 'ügye', ami sokat jelent számára és szeretné, ha ez a Jóban Rosszban lenne. Ettől függetlenül, ha bárki megkérdezné, mi szeretne lenni, akkor továbbra is az a válasz, hogy állatorvos, de szerencsére nagyon élvezi a forgatást. Büszke vagyok rá, mert beigazolódott az érzésem, bírja és alkalmas rá” – tette hozzá a színésznő.

Forrás: RedLemon

Anita számára fontos, hogy Pipi életében addig legyen jelen a Jóban Rosszban, amíg élvezi, és a tanulmányaira sincs rossz hatással. „Azt veszem észre, hogy nagyon építi és sok mindenre megtanítja Pipit ez a 'kaland'. Az iskolai eredménye sem romlott, sőt egy-egy tárgyból még javított is amióta a forgatásokra jár” – árulta el a sorozat Halász Szilviája. "Nagyon speciális helyzetben vagyunk, ez az egész nekem is még új. Ráadásul a sorozat története szerint korántsem olyan harmonikus a kapcsolatunk, mint a valóságban, de több részletet nem árulhatok el” – tette hozzá Anita.

Forrás: RedLemon



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.