A fókuszban: Tóth Gabi - A héten mindenki róla beszélt

Tóth Gabi Hódi Pamela Szabó Zsófi Regős Lili Ördög Nóra Száraz Dénes Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A "bulvártörténések" tekintetében az elmúlt hét sem volt eseménytelen. Ám amíg például Ördög Nóra boldogan vallott az anyaság és karrier összeegyeztethetőségéről, Szabó Zsófi pedig az új frizurájáról beszélt, addig a hét botrányhősnője,Tóth Gabi inkább a hallgatásba menekült. Ha lemaradtál az elmúlt napok híreiről, a Life.hu bulvárkoktéljában most elolvashatod azokat.

Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy az elmúlt napokban szinte minden Tóth Gabi körül forgott. Előbb exkedvese, Markó Robi pörgette meg olyan szenvedélyesen a táncparketten, hogy azt hihettük, újra egy párt alkotnak. Az énekesnő tánca azonban valami másra is felhívta a figyelmet, így a hét kérdése a következő lett: viselt-e ruhája alatt bugyit vagy sem? Még el sem ült a villantás okozta vihar, egy fellépéséről posztolt képet a Facebookra, ekkor rossz frizuraválasztásával hívta fel magára a figyelmet.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A fél ország kapta fel a fejét arra, hogy Habony Árpád Kapócs Zsóka után máris egy másik nővel múlatta az időt. A Life.hu több hasonlóságot is felfedezett a színésznő és Regős Lili között. A világ legjobb testű nőjére egyébként korábban Gáspár Laci is felfigyelt, sőt, a Nem akarok várni című klipjében olyan közismert szépségkirálynők, mint Bertók Maya és Konkoly Ági mellett szerepeltette.

Kapócs Zsóka, Karády Katalin és Regős Lili Fotó: Almási Jonathan Csaba, Rahul Dutta Photography

A várandós Ördög Nóra az anyaságról vallott nekünk. "Könnyen el tudnám képzelni, hogy főállású anya legyek, ez is benne van a pakliban. Ennek a döntésnek a meghozatalát a gyerekeimre fogom bízni, tőlük függ minden. Attól, hogy milyen habitusúak lesznek és hogyan alkalmazkodunk majd egymáshoz" - mesélte a Life.hu-nak és hozzátette, ha úgy hozná az élet, gond nélkül képes lenne lemondani a karrierjéről a családja javára.

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu

Nincs bulvárkoktél Édes élet és Berkiék nélkül. A héten például azt láthatjuk, hogy Pamela milyen melltartóval turbózza fel Krisztián legnagyobb örömére a kebleit, és annak is "tanúi" lehettünk, ahogy a vízirendőrök kiparancsolták a Fertő-tóból a testépítőt. Műbalhé a javából.

Forrás: TV2

Amióta szakított Istenes Bence és Csobot Adél, időről időre felröppent a pletyka, újra együtt vannak. Bár ők ezt soha, sehol nem erősítették meg, az alábbi fotóból mi is erre következtettünk. Nagyon cukik együtt. A kép címe Bence megfogalmazásában: Kismacska a vázon.

Forrás: Facebook/istenensbence

Bár már hetekkel ezelőtt tudni lehetett, hogy Szabó Zsófi kinézete hatalmas változáson megy majd át, amíg azonban nem láttuk, mégsem tudtuk elképzelni rövid hajjal. A Life.hu szerkesztőségét persze megosztotta, hogy hosszú vagy rövid tincsekkel szebb-e a Jóban Rosszban szereplője. Zsófi a következőképpen vallott az átalakulásáról: „Egy korszak lezárult az életemben. Amikor levágta Laci a hajam, úgy éreztem, hogy az elmúlt öt év görcsössége, mindaz a teher, ami a vállamra nehezedett, elszállt. Olyan volt, mintha kiszabadultam volna, mintha végre felszínre került volna az, amit belül érzek. Megtiszteltetés, hogy ez a változás így, ilyen körülmények között történt meg". A rövid hajú Zsófiról Éder Krisztián gyönyörű fotósorozatot készített: „Örülök, hogy ezzel megmutathatom, mennyire nőies és vonzó lehet valaki akkor is, ha rövid haja van és nincsen rajta hangsúlyos smink" - jelentette ki.

Forrás: Éder Krisztián

Egy rossz hír is érkezett a Jóban Rosszban háza tájáról. Száraz Dénesnek már kétszer kellett távoznia a sorozatból, és most kiderült, ismét kiírják. A korábban Tamás atyát, majd Balázst megformáló színészt villámcsapásként érte a hír és a rajongókkal együtt reméli, hogy egyszer még visszatérhet Csillagkútra.

Forrás: TV2

Kökény Attila titokban tetováltatotthttp://www.life.hu/bulvar/20140430-kokeny-attila-enekes-a-tv2-megasztarjanak-felfedezettje-titokban-tetovaltatta-az-alkarjat.htmlTeljesen titokban, családja tudta nélkül tetováltatta magát Kökény Attila. Az énekes elmesélte, két-három hónapot töprengett azon, hogy mit varrasson az alkarjára. TV + Bulvár--Újraindul a Játék határok nélkülhttp://www.life.hu/bulvar/20140429-ujraindul-az-mtv-musoran-a-jatek-hatarok-nelkul-nemzetkozi-vetelkedosorozat.htmlHamarosan újabb részek készülhetnek a Játék határok nélkül című vetélkedőből, hazai gyártásban - tudta meg az Origo.TV + BulvárOrigoElkészült az első VV6-szelfihttp://www.life.hu/bulvar/20140429-az-rtl-2-valovilag-6-jatekosaival-vv-izaval-vv-krisztiannal-vv-vikivel-vv-aurelioval-es-vv-zsofival.htmlRendhagyó helyszínről jelentkezett hétfőn a Music Fm reggeli műsora. Az Önindító műsorvezetői, István Dániel, Pordán Petra és Istenes Bence ezúttal az RTL Klub ValóVilla lakóit élőben ébresztették. Bence az eseményről szelfit is posztolt a Facebookjára és arra volt kíváncsi, a nézők szerint ki nyeri a VV6-ot.TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.