Puskás Peti futás énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Puskás Peti 2005-ben, az egyik legnépszerűbb zenei tehetségkutatóban vált országosan ismertté. Az eltelt évek során az énekes mindig a maximumra törekedett, és az éneklés mellett ma már a színészet is szerves része az életének.

Az énekes számára az elmúlt időszak igen megterhelő volt. Sorra jöttek a színházi próbák és a fellépések, és Peti úgy érezte, itt az idő egy kis megálljt parancsolni magának.

Forrás: Redlemon


„Eléggé aktív időszakomat élem. Most jelenleg két színházban is játszom, emellett az együttesemmel, a Biebersszel készülünk a nyári koncertekre, új dalra és egy dokumentumfilmre, ami a Biebersről szól. Hála istennek sok tervünk van, és ezeket meg is valósítjuk, de ez nem kis munka. Most már úgy voltam vele az elmúlt napokban, hogy muszáj kicsit aludnom, pihennem, mert éreztem, hogy túlhajtottam magam, de én ezt szeretem, és ez az életstílus, ami képvisel. Nem bírok otthon üldögélni, vagy sokáig pihengetni, nyaralni sem szoktam. Ez azért van, mert a kedvemet lelem abban, hogy a kollégáimmal vagyok, és együtt alkotunk valamit" - darálta lelkesen Peti, aki sokáig nem tudott nyugton maradni. Színészekkel, énekesekkel és sportolókkal együtt lefutotta a 10 kilométeres távot az Európa-nap versenyen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.