Jóban Rosszban-ból a Barátok köztbe?

Forrás: Jóban Rosszban/Facebook -
Jóban Rosszban TV2 sorozat Barátok közt Száraz Dénes Kalamár Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy a Life.hu is megírta, Száraz Dénest újra kiírták a Jóban Rossz­ban sorozatból, ezért szívesen vállalna munkát más napi sorozatban is, ám a Barátok közt készítői köszönik szépen, nem kérnek belőle.

2009-ben Száraz - amikor is a Barátok közt producere szerepet ajánlott neki - még azt nyilatkozta, nem szívesen szerződne el tévésorozatba, mert egyik sem tetszik neki, és nem túl jó forgatókönyvekkel dolgoznak, később mégis igent mondott a Jóban Rosszbanra, most pedig már egy másik napi tévéso­rozatban is el tudja képzelni magát - tudta meg a Blikk.

Forrás: Jóban Rosszban/Facebook

"Tamás atyához képest Varga Balázs karaktere nem volt túl erős, várható volt, hogy megreked. Ez be is következett. Sajnálom, hogy kiírtak. Nem tudom, mit hoz a jövő, most úgy érzem, nem térnék vissza a sorozatba, hiszen már kétszer megtettem. Ennek ellenére szomorúsággal tölt el, hogy ki kell szakadnom a közegből" – mondta el a napilapnak a színész.

"Nem várom meg, hogy a sült galamb a számba repüljön. Mivel ez volt a főállásom, és emellett csak egy darabban szerepelek, elkezdtem keresgélni, és jelezni az ismerősöknek, hogy itt vagyok. Imádtam forgatni a Jóban Rosszbant, remélem, visszatérhetek még a képernyőre valami hasonló csapatba. Csak színészként tudnám elképzelni magam a jövőben is. Bízom abban, hogy megtalálnak majd a lehetőségek, filmben is örömmel vállalnék szerepet, vagy például egy napi tévésorozatban" – fejtette ki a színész, aki vélhetően a konkurens csatornán futó Barátok köztre gondolt.

Az RTL Klub sorozatának producere, Kalamár Tamás a lap kérdésére elmondta, egyszer már lett volna lehetősége szerepelnie náluk Dénesnek.
"2009-ben már megkerestük őt, kategorikusan elutasította az ajánlatunkat, mondván, nem akar szerepelni napi tévésorozatban. Erre akkor most mit mondjak?" – reagált.

Ellopta a hetet Conchita Wursthttp://www.life.hu/bulvar/20140515-a-life-hu-bulvarkokteljaban-valovilag-6-vv-aurelio-vv-zsofi-eurovizios-dalfesztival-conchita-wurst.htmlAz elmúlt hétvége jegyében telt az egész hét. Az Eurovíziós Dalfesztivál győztese, Conchita Wurst nem csak az európai, de a magyar bulvársajtó érdeklődésének is a fókuszába került, épp úgy, mint Aurelio a ValóVilág 6 győztese. Persze, a kereskedelmi csatornák úgynevezett realityszereplői is elláttak bennünket kellően sok abszurd és a legkevésbé sem valóságközeli történéssel, mi pedig megírtuk azokat, hogy velünk együtt ti is remekül szórakozhassatok. TV + Bulvár--Könnyek között békült Győzike és Beahttp://www.life.hu/bulvar/20140516-a-tv2-edes-eletenek-szereploi-gaspar-gyozo-es-bea-konnyek-kozott-bekultek-ki.htmlGáspár Győző a minap a Facebookján jelentette be, hogy már nem szereti Beát és el akar válni tőle. Amúgy nem először. Most kiderült, mégse. Mi szóltunk, hogy műbalhé.TV + Bulvár--Voksán Virág pórul járthttp://www.life.hu/bulvar/20140516-voksan-virag-modell-dj-nek-feltortek-a-facebook-fiokjat.htmlA modell-DJ a közösségi oldalán számolt be arról, hogy kellemetlenség érte. TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.