Kölcsönből lesz rendes sírköve Komár Lacinak

Fotó: TV2 -
sírhely kölcsön özvegy adósság Komár Laci hagyaték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekes sírján egyelőre csak egy fakereszt áll, özvegye szerint novemberre mindenképp meglesz a méltó sírhely.

Ahogy a Life.hu is megírta, hatmillió forintos jelzáloghitelt hagyott özvegyére Komár László. Bár a 2012-ben elhunyt énekes örökösének többmilliós jogdíj jár, aki a végrendelet szerint özvegye, Krisztina, de a hagyatéki perek miatt egyelőre ezekből egy fillért sem kaphat meg. Még annyit sem, amennyiből méltó síremléket készíttethetett volna szeretett férjének – írja a Blikk.

Fotó: TV2

„Tisztában vagyok vele, hogy nekem kell megfelelnem ennek a társadalmi elvárásnak, de eddig az volt az álláspontom, hogy a síremlék költsége a hagyatékot terheli. Ez nagyon húzódik, most fellebbezési szakaszban vagyunk, és ha ennek nem adnak helyt, kölcsönt veszek fel, mert adományt nem fogadok el" – mondta Kriszta a lapnak, aki azt ígéri, az énekes születésének 70. évfordulójára, november 28-ra mindenképp meglesz a sírkő.

„Laci egyik barátja megelégelte, hogy engem támadnak a síremlék miatt, és kölcsönadja a szükséges pénzt. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, ami tőlem telik, meg fogom tenni!" – jelentette ki az özvegy, aki már csak a fellebbezés elbírálását szeretné megvárni.

Sváby András ismét képernyőre kerülhttp://www.life.hu/bulvar/20140520-svaby-andras-ismet-feltunik-a-kepernyon-a-tv-paprikan-fog-fozni.htmlSváby András, miután lekerült a TV2 képernyőjéről, elhatározta, hogy csak akkor vállal újból tévés szereplést, ha a felkérés tetszik neki. Az egykori sztárhíradós nyáron a TV Paprikán A boldogság receptjei című műsorban tűnik fel ismét, ahol meglepő módon főzni fog.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huKállay-Saunders megint indul az Eurovíziónhttp://www.life.hu/bulvar/20140520-kallay-saunders-andras-megint-indul-az-eurovizios-dalversenyen-es-az-az-alma-hogy-megnyerje-mondta.htmlAz énekes álma, hogy most meg is nyerje a dalversenyt.TV + BulvárOrigoVastag Csaba és Aurelio is mehet a dzsungelbe parádéznihttp://www.life.hu/bulvar/20140520-vastag-csaba-x-faktor-gyoztes-es-aurelio-a-valovilag-6-nyertese-is-mehet-a-celeb-vagyok-ments-ki.htmlA Celeb vagyok, ments ki innen új évadába már keresik a szereplőket.TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.