harmadik helyezés fődíj X-Faktor döntő millió Gyurcsík Tibor Szlovákia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fiatal énekes a szlovák X-Faktorban harmadik helyezést ért el. A Life.hu-nak azt mondta, elégedett az eredménnyel és nem csalódott, hogy lemaradt a busás fődíjról.

Gyurcsík Tibi a magyarországi X-Faktor második szériájában elsőként esett ki az élő döntőből. Szlovákiában azonban dobogós helyezést ért el.

Gyurcsík Tibi szlovákiai mentorával Celeste Buckinghammel Forrás: facebook/Gyurcsík Tibi

„A szlovákiai X-Faktor más volt, mint az itthoni. Az élő showba 8-an kerültünk be. A mentorok két emberrel dolgoztak és a végső döntőbe hatan jutottunk tovább. Majd hárman kiestek a show alatt és végül hárman maradtunk. A szavazás pedig úgy zajlott, hogy egy emberre max 5 szavazatot lehetett küldeni. Így a végeredmény pontosan mutatja, hogy a nézők kit mennyire kedveltek. A szavazatok manipulálásáról pedig szó sem lehetett. A nyertes Szlovákiában 60 millió forintnak megfelelő összeggel gazdálkodhat. Ebben benne van lemezszerződés, klipforgatás, menedzsment, tehát a karrierjét szépen felépítheti a nyereményéből" – magyarázta Tibi, aki ennek ellenére nem csalódott.

„Elégedett vagyok, hiszen dunaszerdahelyi magyar gyerekként, remek eredményt értem el és a szlovákok szép számmal szavaztak rám. A karrierem mindkét országban szeretném folytatni és szívesen ingázom. Mivel profi stáb áll mögöttem, ez nem fog gondot okozni" – szögezte le az énekes, aki a műsor óta folyamatosan kapja a cseh és szlovák gratuláló leveleket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.