Little G a pesti éjszakában ismerte meg Tóth Gabit

Forrás: Life.hu -
Tóth Gabi Little G Weevil mentor X-Faktor 2014 koncert éjszaka ismerkedés Tóth Vera
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az idei X-Faktor Amerikából hazatért mentora arról beszélt, Tóth Gabit kislánykorából ismeri a pesti éjszakából.

„Akkoriban még itthon dolgoztam, Gabit kislánykorából ismerem, amikor hosszú haja volt, és a testvérét, Verát kísérgette a fellépésekre" – mesélte a Borsnak Little G, aki azért bevallotta, csak később esett le neki, hogy mentortársa volt az a kislány a nővére mellett. Gabinak viszont csak nagy sokára jutott eszébe, hogy már találkoztak.

Forrás: Life.hu

Little G annak ellenére, hogy hosszú évek óta Amerikában él, pontosan tisztában van Szikora Róbert és Alföldi Róbert munkásságával is. Kisebb tehetségkutatókban korábban is zsűrizett már, figyelemmel kíséri az ilyen jellegű show-kat, így határozott elképzelésekkel érkezett az X-Faktorba: az alapján választott énekeseket a 25 év felettiek kategóriájából, hogy saját maga kikkel zenélne együtt szívesen – olvasható a lapban.

Little G az X-Faktorról

"Azért a felkérésen elgondolkodtam, mert tudtam, hónapokig távol kell majd lennem a családomtól(...)még az élő show indulása előtt velük töltöttem pár napot, de most az X-Faktor végéig nem látom a feleségem és a kisfiam."
A Life.hu exkluzív interjúját olvasd el IDE kattintva!
X-Faktor 2014: a Pálinka Republik esett ki az első élő show utánhttp://www.life.hu/bulvar/20141019-a-palinka-republik-egyuttes-az-x-faktor-2014-elso-kiesoje.htmlNem győzte meg a mentorokat a Pálinka Republik, ők estek ki az X-Faktor 2014 első élő adása után.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huJófej énektanárra bukkantunk az X-Faktor próbájánhttp://www.life.hu/bulvar/20141017-az-rtl-klub-x-faktor-probajan-little-g-weevil-mentor-enektanarara-jnofinn-kasai-lett.htmlJnofinn Kasai 14 éve él Magyarországon és egyengeti az énekesek útját. A színes bőrű srác idén az X-Faktorban is feladatott kapott.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huEsküvő készülődik az X-Faktor háza tájánhttp://www.life.hu/bulvar/20141017-az-rtl-klub-x-faktor-szerelmesparja-a-rosewood-egyuttes-tagjai-toth-gabi-mentoraltjai-az-eskuvon.htmlA Rosewood együttes tagjai, Tóth Gabi mentoráltjai, a karrierépítés után az esküvőt sem tartják kizártnak.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.