népszerűsítés botránykönyv Kelemen Anna plakát
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kelemen Anna hódításairól, szexpartnereiről szóló, szaftos botránykönyv megjelenését reklámozó plakátokat ismeretlen tettesek szó szerint eltüntették a 3-as metró vonaláról - írta a Bors.

A Borsnak az Ulpius-ház szerkesztője, Kemény Kristóf nyilatkozott:

"A metróplakátokat kihelyező ügynökség hétfőn reggel jelezte a kiadónknak, hogy az M3-as metró vonalán kihelyezett kétszáz plakátból száznegyvennek nyoma veszett. Kiadónknak is vannak kint más jellegű plakátjai, sőt más cégeknek is, de csak és kizárólag a Kelemen Anna könyvéhez köthető reklámanyagok tűntek el. Ebből is arra következtetünk, hogy ezúttal az üzenet címzettje a szerző lehet. A kárunk azonban jelentős, így feljelentést teszünk az ügyben."

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Hogy kik és miért tüntették el az Annácska szerint ötletesen és ígéretesen csak erotikus életregénynek nevezett művet népszeríűsítő rekámanyagokat, biztosan nem lehet tudni.

Annának azonban vannak jelöltjei:

"A könyvben szereplő személyek közül néhánynak a neve eszembe jutott, amikor hívtak a hírrel – mondta a Borsnak Anna. – Hátborzongató ez az egész, ugyanakkor piti és szánalmas. Megfélemlíteni azonban senki sem tud, hiszen vannak eszközeim és bizonyítékaim is ahhoz, hogy megvédjem magam. Egy igazi férfi a szemembe mondta volna a kifogásait"

Az eltűntetett plakátok értéke közel 2,5 millió forint, vagyis az anyagi kár tényleg jelentős.

Erkölcsi kárról egyenlőre nem beszél senki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.