Két női száj is megkörnyékezte a "kis Dennist"

VV Dennis ValóVilág 7 VV Reni VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Maci tréfája balul sült el, Reni arca közel túl került a kis-Dennishez, amit aztán Fanni kényeztetett szolizsetonért cserébe. Csak kapkodtuk a fejünket, miket láttunk ma.  

Maci újra nekiállt szívatni villatársait. Ezúttal nem az alvajárással próbálkozott, inkább jósolt a lányoknak. Csukott szemmel ült és rendkívül bizarr hangok kíséretében elmondta, milyen képeket lát. Alaposan beletrafált a legszomorúbb sorsú játékos, Edina múltjába: a lány kezét fogva azt mormogta, két halálesetet lát. Természetesen Edina zokogni kezdett, Maci pedig akkor vette észre, hogy kissé túllőtt a célon. Laci és Ádám azért elgondolkodott rajta, mi van, ha Maci valóban “látó”.

Forrás: VELVET ART BT/Barsony Bence

Mivel nem látunk elég meztelen testet és erotikát a villában, a műsorkészítők igen kreatív feladatot adtak a játékosoknak: készítsenek erotikus fotókat. Edina ígéretet tett arra, hogy beteg képek fognak születni róla és Maciról. A fotós szerepét Dani nyerte meg, ugyanis őt senki nem választotta párnak a képekhez. Reni vőlegényének mosolya valószínűleg nem lehetett őszinte, mikor meglátta, menyasszonyának arca hány centire volt a villában már sok mindent megélt “kis Dennistől”.

A képek készítése közben Ádám és Fanni között egy csók is elcsattant, de a lányt nem mozgatta meg a dolog. Állítása szerint belőle a szexi nőt csak Dennis tudja kihozni. “Amikor mással vagyok, nem Dennissel, úgy érzem, nincs rajtam műszempilla” - jelentette ki Fanni. Aztán szájával kényeztette a fiút. Öt perc szolizsetonért cserébe.

Édesanyja is elfordult VV Fannitól - Belefogyott az idegeskedésbe az asszonyhttp://www.life.hu/bulvar/20141215-a-valovilag7-jatekosatol-vv-fannitol-csalodott-az-edesanyja.htmlBarátai eddig sem voltak, most pedig már a családja sem áll VV Fanni mellett. Édesanyja kijelentette, hogy - ha lesz - Fanni párbajára sem megy el. TV + Bulvár--Reni a VV7 második kiválasztottjahttp://www.life.hu/bulvar/20141214-vv-reni-a-valovilag7-masodik-kivalasztottja.htmlEgy lakót már a villán kívül tudnak a játékosok, de hamarosan tízre csökken a kezdeti létszám.TV + BulvárOrigoVV Fanni a sok hiányzás miatt nem tudott leérettségiznihttp://www.life.hu/bulvar/20141213-vv-fanni-a-sok-iskolai-hianyzas-miatt-nem-tudott-leerettsegizni-kozepiskolajaban.htmlVV Fanniról kiderült, annyit hiányzott az iskolából, hogy nem engedték leérettségizni.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.