Cinthya Dictatort egy bőrtangás, idős férfi zaklatja

Forrás: facebook/Édes Élet -
TV2 Cinthya Dictator Varga Viktor zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, Varga Viktor exének egy perc nyugta sem lehet. Egy egyetemi pletyka szerint ugyanis egy rejtélyes férfi, aki korábban aktmodellként dolgozott, és aki állítólag három guminővel osztja meg otthon az ágyát, rendszeresen követi és lesi a TV2 fiatal sztárját.

"Az iskolatársaim szóltak, hogy egy idősebb pasas egyfolytában rólam faggatózik" - kezdte történetét Cinthya a Blikknek.

Forrás: facebook/Édes Élet

"Én is többször láttam, amikor az órák után a tantermem környékén ácsingózik, és arra vár, mikor jövök ki. A többieknek egészen furcsa dolgokat mond rólam. Például azt mesélte a minap, hogy miattam növesztett szakállt, hiszen tudja, hogy az a gyengém, és egy piros bőrtangát is behozott, mert állítólag közösen akar velem dolgozni."

Varga Viktor volt barátnője a lapnak azt is elmondta, hogy nem tudja hová tenni ezt az egészet, és azt sem, kihez fordulhatna segítségért. A lány azt is elérulta, fél az említett úriembertől.

Két női száj is megkörnyékezte a "kis Dennist"http://www.life.hu/bulvar/20141216-a-valovilag7-vv-dennise-vv-fannija-vv-edinaja-vv-renije-erotikus-feladatot-teljesitett.htmlMaci tréfája balul sült el, Reni arca közel túl került a kis-Dennishez, amit aztán Fanni kényeztetett szolizsetonért cserébe. Csak kapkodtuk a fejünket, miket láttunk ma. TV + BulvárJudy fél a bölcsis bacilusoktólhttp://www.life.hu/bulvar/20141209-a-kulonleges-hangu-enekesno-most-elarulja-nekunk-kirobbano-formajanak-titkat-illetve-azt-hogy.htmlAz anyaság gyakran gyökerestül változtatja meg egy nő életét. Nem volt ezzel másképp Judy, a Groovehouse énekesnője sem, hiszen kislánya, Maja születése óta az egészséges életmód elkötelezett hívévé vált, olyannyira, hogy karrierjének építése mellett kiemelt módon figyel az egészségmegőrzésre is.TV + Bulvár--Melyik mentornak nincs helye a 2015-ös X-Faktorban? Mi már tudjuk!http://www.life.hu/bulvar/20141216-melyik-mentornak-nincs-helye-a-2015-os-x-faktorban-szavazas.htmlJövőre is lesz X-Faktor, azonban nemcsak a műsorvezetésben, hanem a zsűritagok terén is akadhat némi változás. Mi a Life.hu olvasóira bízzuk a döntést: melyik mentor NE legyen ott a 2015-ös szériájában?TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.