Janics Natasa Mexikóba költözött

Forrás: MTI/Kovács Tamás -
Janics Natasa olimpiai bajnok Mexikó költözés kajakos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 32 éves olimpiai bajnok kajakos gerincműtétje után saját költségén utazott férjével Mexikóba, ahonnan fél évig biztosan nem jönnek majd haza.

Dusev-Janics Natasa fájlalja, hogy a gerincműtétje után kevesen látogatták meg a kórházban. Nem tartja a kapcsolatot a magyar szövetséggel, de reméli, hogy így is bekerül a világbajnoki csapatba, végső célja pedig, hogy eljusson a riói olimpiára – írja az Origo.hu.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

"A repülőjegyemet a mexikói szövetség fizette ki, mert meghívtak egy edzői konferenciára, ahol versenyzőként számoltam be a sportolói pályafutásom eseményeiről. Azóta minden kiadás a saját költségem terhére megy. Nem először költök magamra, mert soha nem sajnáltam a pénzt a felkészülésem jó feltételeinek megteremtésére. Másfelől a jó befektetések szinte mindig meg is térülnek. Az ember egyébként is szívesen ad ki pénzt arra, amit nagyon szeret. A férjemnek viszont állása van itt, és úgy látszik, hogy jó döntést hozott, mert a versenyzői máris sokat fejlődtek. Velem is nagyon lelkesen foglalkozik, kezdünk belejönni a szerepünkbe. A munka közben ő csak egy edző a számomra, de ha már otthon vagyunk, akkor a férjemet is visszakapom" – magyarázta Natasa, aki nem tartja a kapcsolatot a magyar szövetséggel, és úgy gondolja, hogy egyelőre a válogatott vezetőedzőjével sincs megbeszélnivalója. Ettől függetlenül fel sem merül benne az a kérdés, hogy kimaradhat-e az életéből az idei világbajnokság, de ha mégis így történne, arra is megvan a válasza.

"Ha lemaradnék a milánói világbajnokságról, akkor még erősebb lesz bennem a bizonyítási vágy. Nem fogok megtörni, és nem is fogok leállni. Jó erőben vagyok, jól megyek a vízen, mi másért is csinálnám az egészet, mint a riói olimpiáért?" – mondta a háromszoros olimpiai bajnok kajakos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.