ValóVilág7 - Véget ért egy villabarátság - Dennis sosem szerette Dórit?

VV Edina Való Világ 7 VV7 VV Laci Való Világ VV Dennis VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét eljött az ivás ideje a villába. A szesz Dóriból a gyűjtögető ösztönt, Laciból pedig azt az énjét hozta ki, amit eddig még nem villantott meg, vagy csak sajátos módon: az igazi hősszerelmest.

Míg a plasztiklány elspájzolt pár üveg vodkát, és még Dennisnek se adott belőle, addig Laci - aki Dennis szerint egy fallisztikus robot - zokogva ugrott párja nyakába egy érzelmes szám hallatán. Edina persze jó előre közölte vele, hogy nem lesz szex - "Laci, ma nem közösülünk" - és ez kivételesen így is történt. Párzás helyett inkább közösen pityeregtek a nappaliban. Amúgy a szerelmespár egyik fele sem készül feladni a játékot a közös párbaj miatt, megegyeztek, egymásért fognak harcolni, és természetesen közösen haragszanak Robinra, akinek a kezében volt a döntés a tegnapi kiválasztáson.

A nagy vodka-gate sem maradt persze következmények nélkül, Dennis, Fanni és Dóri még másnap reggel is azon veszekedtek, hogy ki volt a hunyó a történetben. Dennis, aki az utolsó kortyokra ácsingózott, vagy Dóri, aki kijelentette, Fanni részét nem adja oda a fiúnak. Mindenesetre úgy tűnik, egy alapbarátság véget ér lassan a villában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.