Sarka Kata utálat férj Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sarka Kata csak szuperlatívuszokban beszél szerető férjéről, gyermekei apjáról, Hajdú Péterről. Mégis sikerült kihúzni belőle, mit nem kedvel a párjában.

Sarka Kata kilenc éve ismeri a férjét, akivel nyolc éve házasok. A kívülről álomházasságnak látszó frigy úgy tűnik, hogy belülről is tényleg tökéletes. Kata így beszél a férjéről:

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„Amellett, hogy házasok vagyunk, szerelmesek, ő a szövetségesem, a társam. A legjobb barátom, akivel mindent megosztok. Szerintem ettől jó, és ezért működik a házasságunk, ami nyolc éve minket igazol. Ráadásul olyan sokat nem vagyunk együtt, hogy megunjuk egymást. A férjemmel minden tökéletes!" - nevetett a nagyon vékony Kata, aki azért elárulta, mi bosszantja férje viselkedésében.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„Azt nem szeretem, ha beleszól a házimunkába. Ez az egyetlen dolog nagyon zavar, egyébként semmi más nincs, ami konfliktust okozna köztünk. Az a legnagyobb baja, hogy nincs ott a törölköző, ahol lenni szokott, pedig csak egy lépést kellene tennie, és máris elérné. Ilyen apróságok nap mint nap előkerülnek. De nem veszekszünk ezen sem, csak nem szeretem, ha a háztartásba beleszól. Ő pedig azt nem bírja, ha én a munkájába kotyogok bele, nem is engedné. Elmondja, ha vannak problémái, de csak meghallgatom, tanácsot nem adok”árulta el Kata, aki már a jövő évi szépségversenyt szervezi, támogatókat, nyereményeket gyűjt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.