Napilap hasábjain feszül egymásnak Demcsák Zsuzsa és volt férje

Forrás: TV2 -
Demcsák Zsuzsa műsorvezető Hal a tortán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Hal a tortánban szerepel ezen a héten Demcsák Zsuzsa, a vacsoraasztalnál pedig időnként magánéleti gondjai is szóba kerülnek. Zsuzsa volt férje nem is hagyta szó nélkül a történteket. 

"Ezt a műsort is arra használja fel, hogy a vélt sérelmeinek hangot adjon, a mártír szerepét erősítse" -mondta a Borsnak Kiss József.

Forrás: TV2

"Felhasználja ellenem a gyerekeinket: nem adja oda őket azokon a hétvégéken, amikor én lennék a soros. Azt állítja, csak a gyerekeimmel tudok neki ártani. De mivel? Valójában ő árt nekem azzal, hogy ellenem neveli és eltiltja őket tőlem. A legutóbb is érdekes módon, az átadás előtt tíz perccel jött az SMS, hogy hasmenésük van. A gyermekeim azonban utólag elmondják az igazságot, hogy mit kért tőlük az anyjuk. Az ominózus hétvégén már hívni sem tudtam a gyerekeimet, letiltotta a számom. Majd azt kommunikálta: nem mentem a gyerekeimért, nem foglalkoztam velük. Miközben ő ezen a hétvégén a Story-gálán tündökölt. Hároméves korukig szinte egyedül én láttam el őket, míg az anyjuk dolgozott, meg élte az életét. Azt a helyzetet is tudom kezelni, ha betegek, de így a gyámhivatalba járhatok panaszt tenni, hogy ismét nem kaptam meg a gyerekeinket" - folytatta.

Demcsák Zsuzsa szintén a napilapban reagált volt férje szavaira: "Könyörgök, ne bántsák a gyerekeimet! Ezt nem így kellene… Ők kiskorúak, nem így kéne megvívni a harcokat!" – mondta sírástól elcsukló hangon. "A volt férjem az elmúlt két és fél évben alig látta a gyerekeit, mert nem jött értük, tartásdíjat sem fizet. A gyerekek sem akarnak menni hozzá, pedig azt szeretném, ha rendes viszony alakulna ki közöttük. Ez nem a gyerekeim harca, ez a volt férjem bosszúállása!"– tette hozzá Demcsák.

Technikai baki csúszott a Rising Starba - Peter Srámek rajongói bundát kiáltottakhttp://www.life.hu/bulvar/20150217-technikai-baki-csuszott-a-rising-starba-peter-sramek-rajongoi-kiakadtak.htmlBundával gyanúsították a Rising Star készítőit Peter Srámek szavazói, de kiderült, nem erről van szó. A TV2 sajtóközleményben tisztázta az ügyet. TV + BulvárOrigoTóth Vera kiborult - Etikátlannak tartja A Dal zsűritagjának kritikájáthttp://www.life.hu/bulvar/20150216-toth-vera-kiborult-etikatlannak-tartja-a-zsuritag-kritikajat-a-dalban.htmlCsalódást okozott a zsűri A Dal szombati középdöntőjében Tóth Verának. Az ítészek szavazatai alapján Csemer Boglárka - Boggie, Mujahid Zoltán és Szabó Ádám, a nézők szavazatai alapján pedig a Spoon jutott tovább.TV + Bulvár--Szabó Zsófi: "Valentin-nap a BARÁTOMMAL"http://www.life.hu/bulvar/20150214-szabo-zsofi-barontis-gaborral-es-ungar-anikoval-valentin-napozott.htmlBaronits Gáborral és Ungár Anikóval vett részt egy zeneakadémiai koncerten Szabó Zsófi. Az RTL Klub műsorvezetője provokatív fotót posztolt. Nem, nem ÚGY provokatívat. TV + BulvárOrigoEgy óra százezer Berkinél - Nem osztogat ingyen tanácsokathttp://www.life.hu/bulvar/20150215-berki-krisztian-szazezer-forintot-ker-egy-orara.htmlBerki Krisztián nem csinál titkot abból, hogy hatszámjegyű összeget kér azért, hogy bárkivel is találkozzon, beszélgessen egy órát. TV + Bulvár--Kero: "Őszinte leszek: egy éven keresztül voltam részeg"http://www.life.hu/bulvar/20150214-a-rising-star-szigoru-itesze-kerenyi-miklos-gabor-a-hal-a-tortanban-meselt-arrol-miert-nem-lett.htmlKellemes öniróniával mesélte el Kerényi Miklós Gábor, miért nem lett belőle színész, és hogy a sikertelen felvételije után hogyan reagált a kudarcra. TV + Bulvár--Szexi fotójával forrósítja fel a pénteket VV Évahttp://www.life.hu/bulvar/20150206-vv-eva-fehernemus-fotot-posztolt-a-facebookjara.htmlMindenki megnyugodhat, ma sem maradunk Baukó Éva szexi fotója nélkül. A BeleValó műsorvezetőjének nincs oka panaszra, a közel két éve tartó absztinencia meghozta a gyümölcsét: bombaformában van.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.