Rákay Philip távozik a köztévétől – új kihívásokra vágyik

Forrás: MTVA Sajtószoba -
MTVA elmondás távozás köztévé programigazgató Rákay Philip
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Négy és fél év után távozik Rákay Philip az MTVA-tól, ahol szép sikereket ért el a műsorokkal, amelyek a nevéhez fűződnek.

A 2011 januárjában előbb az m1, majd az m2 intendáns-programigazgatójaként, később az MTV Zrt. vezérigazgató-helyetteseként az m1 és az m2 műsorstruktúrájának teljes megújításán dolgozó Rákay a jövőben műsorvezetőként és kreatív producerként folytatja a Szabadság tér '89-et – írja a Blikk.

Forrás: MTVA Sajtószoba

„Nagyon hálás vagyok a sorsnak azért, hogy az elmúlt több mint négy évben az ötleteim egy része megvalósulhatott a közmédiában. Nehéz szívvel hoztam meg ezt a döntést, ám minden kreatív ember életében eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, szüksége van szakmai levegőváltozásra, mert új ötletek megvalósítása, új feladatok és más izgalmas területek várják" - nyilatkozta Rákay Philip a hirado.hu-nak.

Jó munkát végzett

Rákay Philip nevéhez fűződik többek között a Maradj talpon!, a Gasztroangyal, a Mindenből egy van, a Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán, a Magyarország, szeretlek!, a Fábry, a Virtuózok vagy épp A Dal – amelyben zsűritag is volt - című sikerműsorok elindítása, valamint az m2 gyerekcsatornává alakítása. 2013 novemberében az m2 csatorna értéket közvetítő, erőszakmentes tartalma miatt nemzetközi Eutelsat-díjban részesült Velencében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.