Újra beleugatnak Keresztes Ildikó életébe

kutya törpepincser állat Keresztes Ildikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeretett kutyája halála után sokáig nem volt háziállata, de most eljött az idő. Az énekesnő a Facebookon mutatta be Lizát. 

Keresztes Ildikó köztudottan imádja az állatokat. Két kutyája volt eddig, Mackó gyerekkorában, majd Füles, a tacskó, aki néhány éve halt meg. Az énekesnő annyira nehezen engedte el a többször is műtéteken átesett Fülest, hogy állítólag még a kisállat holttestét is órákig a kezében tartotta.

Füles halála után azt nyilatkozta, addig nem akar új négylábú barátot, amíg nagyon pörgős az élete. Úgy tűnik, ez most jött el. Facebookon osztotta meg első közös fotóját Lizával, a törpepincserrel.

Forrás: Facebook/ Keresztes Ildikó

Ilyen egy törpepincser

A minidobermannt, azaz a törpepincsert a világ legértelmesebb kutyái közt tartják számon. Nagyon ragaszkodó, játékos kutyafajta, néha bosszúálló és féltékeny. Aktív, játékos, vidám állat. Kis termete miatt 12-13 évig is élhet.

A rockdíva régóta támogatja a menhelyen élő állatokat, több kollégáját is rábeszélte már, hogy fogadjanak örökbe egy-egy kutyát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.