Szinetár Dóra: "Néha annyira hiányzik a régi, hosszú hajam"

Fotó: Mudra László, Margitay Klára/Life.hu -
haj Operettszínház Szinetár Dóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két és fél év kihagyás után januárban tért vissza az Operettszínházba Szinetár Dóra, aki hosszú hajjal hagyta el a teátrumot, most pedig rövid, fiús frizurát visel. Vajon hajviseletében is visszatér a régihez? Megkérdeztük.

Szinetár Dóra tavaly nyáron, húsz év hezitálás után szánta rá magát, hogy levágassa rövidre a haját. Akkor úgy nyilatkozott, egy belső késztetés hajtotta, hogy valami mást csináljon, mint amit korábban. Új stílusú dalokra vágyott, megjelenésében pedig szerette volna megmutatni azt a vadóc oldalát is, ami a személyiségének része volt mindig is, csak eddig nem engedte felszínre.

Fotó: Mudra László, Margitay Klára/Life.hu

„Elkezdtem növeszteni a hajamat, majd meglátom, hogy sikerül-e újból hosszú frizurát viselnem. Egy hónapból 29 napon át imádom, hogy rövid, de egy napon annyira hiányzik a régi, hosszú hajam. Ilyenkor úgy döntök, hogy nem vágatom le soha többet. Többen előre figyelmeztettek, hogy ha valamennyit már nő, mondjuk a fülemig ér, akkor egészen biztosan hirtelen felindulásból majd újból visszavágatom. Kíváncsian várom, mikor jön ez a pillanat, most épp a növesztési fázisban vagyok” – nevetett Dóra, aki nyáron a Szegedi Szabadtéri Színpadon a Tévedések vígjátéka című darabban is fellép. A fővárosban pedig az Operettszínházban szerepel az Én és a kisöcsém című operettben.

Szerinted melyik haj áll jobban Dórának?

„Van egy csomó olyan, professzionális dolog, amit máshol nem lehet megtalálni, csak az Operettben. Az élő zenekar az árokban és a színpadtechnika is olyan, ami kevés helyen adott. Ráadásul itt elővesznek olyan darabokat is, amiket nagyon szeretek, s amit talán máshol nem játszanának. Ha az embert ide hívják, akkor arra nem mond nemet. Ugyanakkor tévés szereplésre is érkeznek felkérések, van, amit elvállalok, van, amit nem. Már eljutottam arra a pontra, hogy tudom, a két gyerekem és a privát életem mellett mennyi munkára van szükségem lelkileg és minden más szempontból. Épp ezért csak olyan dolgokat szeretnék elvállalni, amiben látok fantáziát. A József Attila Színházban a Cigánykerék című musicalben is játszom, ahol bár nincs élőzene, mégis imádom. Az eredeti előadáson nőttem fel. A gyerekkorom része volt az a muzsika, a csodálatos történet. Kis szerepet játszom, mégis nagyon fontos számomra. Van egy saját szűröm, ma már tudom, hogy mi az, amire szükségem van és mi az, amire nincs" - tette hozzá Dóra, aki szívesen szülne párjának, Makranczi Zalánnak.

Most van retus vagy nincs? - Bódi Sylvi így látjahttp://www.life.hu/bulvar/20150313-bodi-sylvi-modell-kiakadt-egy-rola-keszult-cikken.htmlA modell két fotóját hasonlította össze egy lap, ám Bódi Sylvi szerint semmi különbség nincs a két kép között, csupán az egyik profi fotó, a másik pedig nem.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huÉden Adri már nem bír magával, terpeszben vetette magát Patrik eléhttp://www.life.hu/bulvar/20150313-eden-adri-az-eden-hotel-3-jatekosa-szexelni-akar-eden-patrikkal.htmlPatrik nem akarja "megcsalni" újdonsült párjával, Snjezanával, pedig Adri már nagyon nem bír magával. TV + BulvárLecsaptak Szlovákiában a Rising Star harmadik helyezettjére, Peter Srámekrehttp://www.life.hu/bulvar/20150312-lecsaptak-szlovakiaban-a-rising-star-harmadik-helyezettjere-peter-sramekre.htmlÉlete első fellépésére készül Peter Srámek, aki Magyarországon vált ismertté a Rising Star harmadik helyezettjeként.TV + Bulvár--Tíz kilót fogyott álomnyaralása alatt Bódi Gusztihttp://www.life.hu/bulvar/20150312-bodi-guszti-zenesz-nyaralni-volt-kambodzsaban-ahol-lefogyott-mert-ehezett.htmlA Bódi házaspárnak régi álma vált valóra azzal, hogy eljutottak a távol-keleti országba. Guszti azonban kénytelen volt koplalni.TV + Bulvár--Liptai Claudia lehet a legnépszerűbb múzsa?!http://www.life.hu/bulvar/20150312-liptai-claudia-lehet-az-ev-embere-szavazason-a-legnepszerubb-muzsa.htmlIdén is megválasztja az év emberét a nyuszis magazin. A díjat azok kapják, akik kiállásuknak, habitusuknak és intelligenciájuknak köszönhetően példaképként szolgálhatnak. Ebben az évben a férfi jelöltek mellett a leginspirálóbb hölgyeket is díjazzák.TV + Bulvár--Rubint Réka: "Norbi családanyának szánt, nem üzletasszonynak"http://www.life.hu/bulvar/20150312-rubint-reka-bevallotta-ferje-norbi-csaladanyanak-szanta-nem-uzletasszonynak.htmlRubint Réka egy éve már bevallotta a Life.hu-nak, hogy férje, Norbi évekig nem engedte saját erejéből érvényesülni. Rékára inkább a biztos háttér megteremtését, a családanya szerepét szánta. TV + BulvárOrigoHargitai Bea vajon apás szülésre készül?http://www.life.hu/bulvar/20150310-hargitai-bea-hetedik-honapban-jar-vajon-apas-szulesre-keszul.htmlJól érzi magát a hét hónapos terhes Hargitai Bea, aki tavaly szeptemberi esküvője előtt két nappal esett teherbe. A baba szépen cseperedik, Bea pedig lassan teljesen felkészült az anyaságra.TV + BulvárOrigoTóth Szabi: "Nem jelent problémát, hogy Sonia sokat tartózkodik Angliában"http://www.life.hu/bulvar/20150309-toth-szabi-a-sugarloaf-frontembere-szerint-nem-jelent-problemat-hogy-nkuya-sonia-sokat-tartozkodik.htmlNincs veszélyben a Sugarloaf, amelynek énekesnője, Nkuya Sonja jelenleg Angliában él. A zenekar vezetője, Tóth Szabi továbbra is számít az egykori megasztárosra. TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.