"Tönkrement az életem, mióta meghalt!" - Antal Imre egykori barátjának szomorú vallomása

Fotó: MTI/Beliczay László -
Antal Imre
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Évek óta nem lehet hallani Józsefről, Antal Imre egykori barátjáról. A művész utolsó éveiben elválaszthatatlanok voltak, együtt is éltek, míg a tévés a gyógyíthatatlan rákbetegek hospice-házába nem került. 

József ma már ritkán hagyja el a házát, nagyon nehezen mozog, és értelmileg sérült unokaöccsével él.

"Kórházba kellene mennem, csak a »gyerek« miatt nem lehet, és a kutyát sem akarom itt hagyni. Combnyaktörésem volt, és kétszer is megoperáltak, most csípőprotézist kellene berakni"panaszolta József a Blikknek. Az idős férfi most a Balatonnál él, ugyanis szentendrei házát elárverezték.

Fotó: MTI/Beliczay László

"Sok minden a nevemen volt, és amikor Imre kezdett tönkremenni, már nem tudtuk fizetni a részleteket. A tartozás a mai napig jön, nem tudom, azzal is mi lesz. A bank két kocsit is elvitt. Rengeteg lehet a tartozás. Én már nem is foglalkozom vele, mert nem is tudok. A 60 ezer forintos nyugdíjamra nyugodtan jöhetnek" – sóhajtott József, aki minden egyes nap gondol Imrére.

"A 43 év alatt sokszor vitáztunk Imrével, ugyanis nem vagyok egy egyszerű ember. De annyi mindenen átmentünk ketten... Nagyon büszke voltam rá, hogy úgy tűrte a súlyos betegségét. Mindennap gondolok rá, valamiről mindig eszembe jut. Például itt van a kis tányérja, rajta van, hol érettségizett. Vagy ott az a gong, Szentendrén azzal hívta a társaságot ebédelni. Próbálok nem elkeseredni, hiszem, hogy mindig lesz valahogy..." – tette hozzá.

Stohl András: "Az alkohollal valóban vannak problémáim"http://www.life.hu/bulvar/20150516-stohl-andras-allitja-a-drogokkal-leszamolt-de-az-alkoholfogyasztast-nem-tagadja.htmlA színész leszokó félben van a cigarettáról, de az előadás utáni kisfröccsöt nagyon várja.Tudja, hogy hibázott, de úgy érzi, megfizetett a bűneiért. A színész minderről a Libikóka című beszélgetős showban Krizsó Szilviának mesélt.TV + BulvárFotó: Rostás Bianka/Life.huBorzalmas állapotban van Mary Zsuzsi sírja - Nem is ott nyugszik az énekesnőhttp://www.life.hu/bulvar/20150516-borzalmas-allapotban-van-mary-zsuzsi-sirja.html„Mary Zsuzsi, A MAMA" - áll az énekesnő sírkövén. A szívhezszóló feliratú emlékhelyet azonban úgy tűnik, senki nem látogatja, ugyanis rettentő rossz állapotban van. TV + BulvárOrigoSzörnyű baleset árnyékolja be Dobrády Ákos és Inti múltjáthttp://www.life.hu/bulvar/20150516-baleset-arnyekolja-be-dobrady-akos-es-inti-multjat-ujra-osszeall-a-tnt.htmlA Frizbi vendégei Dobrády Ákos és Inti voltak, akik egy múltbeli szörnyű baleset részleteit is felelevenítették. Ónos eső után ültek autóba, majd kicsúsztak. Inti kirepült az autóból, mivel nem volt bekötve. Mint utólag kiderült, ez volt a szerencséje is, mivel el is veszthette volna lábát, ha a helyén marad. A történtekről a zenészek az alábbi videóban beszélnek. TV + Bulvár--Ismét talajrészegre itták magukat az Éden hotel játékosai - Bence lapáttal ütötte férfiasságáthttp://www.life.hu/bulvar/20150516-ismet-talajreszegre-ittak-magukat-az-eden-hotel-jatekosai.htmlIlyen nincs és mégis van! Túl jól sikerült a buli az Éden hotelben. Amíg Éden Laura azt kiabálta, jelentsen ez bármit is: tiszteld meg a boromat", addig Bence egy lapát segítségével játszadozott péniszével. Felejthetetlen képsorok következnek! TV + BulvárOrigoSzórakozóhelyen támadták meg Kállay-Saunders Andrást http://www.life.hu/bulvar/20150516-brutalis-tamadas-aldozata-lett-kallay-saunders-andras.html A szemtanúk szerint egy bokszoló ütötte le az énekest, aki először bagatelizálta, majd beismerte a történteket: megtámadták. TV + BulvárFotó: Rostás Bianka/Life.huFesztiválokon mozgatja meg az embereket Rubint Rékahttp://www.life.hu/bulvar/20150513-az-emlekezetes-sziget-latogatas-utan-ujra-fesztivalozik-rubint-reka.htmlA Life.hu riporterének mesélt arról Rubint Réka, hogy idén zenei fesztiválon is tart edzéseket. Norbi azonban nem tart vele, ugyanis akkor más dolga lesz. TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.