Oszter Sándort teljesen kikészítette az ellene folyó nyomozás

Forrás: MTI/Beliczay László -
ittas vezetés nyomozás Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogyan arról a Life.hu is beszámolt: az ügyészség állítólag ittas vezetés és rongálás miatt emelt vádat Oszter Sándor ellen. A színészt anyagilag és erkölcsileg is nagyon megviseli az eljárás. 

Oszter Sándor még tavaly februárban a MOM Park mélygarázsában egy márványoszlopnak hajtott terepjárójával, amivel 700 ezer forintos kárt okozott. Az ügyészség most állítólag ittas vezetés miatt emelt vádat a színész ellen, akinek ügyvédje a Borstól értesült a vádemelésről.

Forrás: MTI/Beliczay László

"Még nem kaptunk kézhez semmilyen hivatalos értesítést" – mondta Balogh Gábor, majd hozzátette, változatlanul fenntartja, hogy védence nem bűnös. "Az eljárás során ő mindvégig tagadta, hogy ittasan vezetett. Legalább ilyen fontos körülmény az is, hogy az állítólagos cselekmény hol történt" - fejtette ki az ügyvéd, aki szerint a színművészt erkölcsi és anyagi értelemben egyaránt nagyon megviselik a történtek.

Megdöbbentő! Gyilkossággal gyanúsították Colin Farrellthttp://www.life.hu/news/20150620-colin-farrell-golden-globe-dijas-hollywoodi-szineszt-gyilkossaggal-gyanusitottak.htmlSokkoló titokra derült fény a napokban az ír fenegyerekkel, Colin Farrellel kapcsolatban. A Golden Globe-díjas színész egy tévéműsorban vallotta be: tinédzserként egy gyilkossági ügyben volt gyanúsított. News--Farkas Péter: „Autófeltörésből élek”http://www.life.hu/news/20150619-farkas-peter-olimpiai-bajnok-birkozo-megdobbento-vallomasa.htmlA Barcelonában olimpiai bajnoki címet szerző birkózó elképesztő dolgokat állít az életéről, amit nagyon kevesen hisznek el neki.NewsÖngyilkos lett a Fradi masszőre?http://www.life.hu/news/20150620-eisemann-laszlo-a-ferencvaros-es-a-magyar-focivalogatott-masszore-gyogyszerrel-lett-ongyilkos.htmlAhogyan arról tegnap a Life.hu is beszámolt, Eisemann László, a Ferencváros és a magyar fociválogatott masszőre, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Most olyan sajtóhírek láttak napvilágot, melyek szerint állítólag önkezével vetett véget az életének. News--Kizuhant a repülőből a potyautashttp://www.life.hu/news/20150619-kizuhant-a-repulobol-a-potyautas.htmlJohannesburgban bújhatott el a két potyautas a British Airways járatán: a férfiak több, mint 12 ezer kilométert utaztak Londonig.NewsThinkstockAntal Timi szereti a szado-mazót?http://www.life.hu/bulvar/20150620-antal-timi-az-x-faktor-enekesnoje-arrol-vallott-szereti-e-a-szado-mazot.htmlA Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal az X-Faktor énekesnőjét, Antal Timit faggatta egészen különös dolgokról.TV + BulvárOrigoSokk: virágzott a gyermekprostitúció Szombathelyenhttp://www.life.hu/news/20150619-bordelyhaz-fenntartasa-es-gyermekprostitucio-miatt-emeltek-vadat-szombathelyen.htmlBordélyház fenntartásával elkövetett gyermekprostitúció kihasználása, valamint más bűncselekmények miatt emelt vádat két ember ellen a Szombathelyi Járási Ügyészség - tájékoztatta Simon József megyei főügyész az MTI-t. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.