instant kávé tévhitek kávé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a magyarok közel kétharmada naponta fogyaszt kávét, az instant kávét gyakran megalapozatlan vádak érik, mivel sok tévhit kering a minőségét illetően. Most azonban utánajártunk az igazságnak, és sorra vettük a leggyakoribb tévhiteket.

A legfrissebb felméréséből kiderül, hogy az instant kávét gyakran megalapozatlan vádak érik. A megkérdezettek csak 16 százaléka tudja ugyanis, hogy az instant valódi kávéból készül. Tízből hatan pedig - tévesen - élénkítő hatását gyengébbnek tartják a géppel főzött kávénál. Sőt, a kávénak általában is vízhajtó, csontkárosító szerepet tulajdonítanak, pedig napi 2-3 feketének egészségvédő hatása is lehet.

Istockphoto
Istockphoto


Tévhit: Az instant kávé mesterséges.
Tény: Az instant 100% valódi kávéból készül.


A felmérésben megkérdezettek közel harmada tévesen úgy véli, hogy az instant kávéba mesterséges anyagok kerülnek a készítéskor, ráadásul egyharmaduknak fogalma sincs, hogyan és miből készül ez a fajta fekete. Pedig az instant teljes mértékben valódi kávé, arabica és robusta fajták keveréke. A két fajta keverésének aránya adja meg a különböző instant kávékra jellemző ízt. A granulátum összetételével kapcsolatban is változóak a vélemények: a válaszadók 38 százaléka tartja pótkávénak az instantot. Míg a pótkávé összetevői a gabonafélék, mint például a cikória - melynek íze hasonlít kissé a kávéra - lehetnek, addig az instant termékek 100% valódi kávéból készülnek.

Istockphoto
Istockphoto


Tévhit: Az instant kávéban vannak adalékanyagok.
Tény: Az egyetlen adalék a forró víz, amelyet mi magunk öntünk hozzá!

A granulátumot ugyanis az őrölt pörkölt kávé lefőzését követő vízelvonással készítik. Ezt a vízelvonást pótoljuk, amikor az instanthoz öntjük a forró vizet. Így az eredeti lefőzött kávét nyerjük vissza. "Sem tartósítószerre, sem adalékanyagokra nincs szükség ahhoz, hogy a kávégranulátum megőrizze frissességét" - mondja Tóth Tímea, dietetikus.

Otthon milyen kávét iszol?



Tévhit: A főzött kávé erősebb.
Tény: Az instant ereje és íze ugyanolyan, mint a főzött kávéé.



Istockphoto
Istockphoto



Tévhit: A kávé vízhajtó.
Tény: A sejten belüli folyadékmennyiségre nincsen hatással.







Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.