Matt Bellamy rockegyüttes Kate Hudson Muse
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szülési láz a szőke színésznőt is utolérte - Kate Hudson terhessége 14. hetében jár.

A harmincegy éves, Oscar-díjas sztárról szerdán derült ki, hogy gyermeket vár kedvesétől, Matt Bellamytól. "Nem tervezték a babát, ennek ellenére nagyon izgatottak, és boldogan várják az új jövevényt" - vallotta a pár egy ismerőse. Az énekesnő kilenc hónapja jár együtt a Muse zenekar frontemberével, és már több hónapja együtt is élnek. Kate-nek már van egy hétéves gyermeke - Ryder - az első házasságából, így most nagyon örül, hogy kisfia játszótársat kap majd.

AFP
AFP

De ki is tulajdonképpen ez a Matt Bellamy, akinek sikerült elcsavarnia a bájos mosolyú, sikeres színésznő fejét? Matt Anglia egyik legnépszerűbb zenekarának, a Muse-nak a frontembere, és rocker, akárcsak Kate korábbi férje, Chris Robinson. A 32 éves Matt igazi zenészcsaládból származik, édesapja, George a 60-as éves népszerű zenekarának, a The Tornadoesnek volt oszlopos tagja.

Matt zenekara, a Muse évek óta Anglia egyik legnépszerűbb bandája, de hatalmas ismertséget azzal értek el a srácok, hogy ők énekelték a főcímdalait az Alkonyat-filmeknek. Stephenie Meyer írónő ugyanis évek óta rajong a fiúkért, így a filmkészítők számára nyilvánvaló volt, hogy a mozifilmekben is hallhatják a nézők a nagyszerű zenekart.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=uRZY0hfPmhmcQ0Hl

Matt remekül érzi magát szerelmével - a színésznő már bemutatta kedvesét szüleinek is, és gyakran kíséri el a férfit a koncertjeire. Legutóbb Kate is bulizott a Muse bécsi koncertjén, és duplarandin múlatták az időt Renée Zellwegerrel és párjával, Bradley Cooperrel.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Lebukott a színésznő! - beismerte, hogy hazudotthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110113-beismerte-hogy-hazudott-a-szineszno.htmlApa lesz a tragikus sorsú színészhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110111-apa-lesz-a-filmsztar.htmlA terhes színésznő hátat fordítana Hollywoodnakhttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20110107-natalie-portman-a-fekete-hattyu-sztarja.htmlBajban van Jackson orvosa!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110112-bajban-van-jackson-orvosa.htmlÚton a sztárpár negyedik gyermeke!http://www.life.hu/anyaskodj/aza9honap/20110109-ismet-bovul-a-hires-sztarpar-csaladja.htmlMegdöbbentő! Hármasikrek születtek - 11 év különbséggel!http://www.life.hu/anyaskodj/aza9honap/20101229-megdobbento-harmasikrek-szulettek-11-ev-kulonbsegel.htmlMiért tart kilenc hónapig kihordani egy embergyereket?http://www.life.hu/anyaskodj/aza9honap/20101202-miert-tart-kilenc-honapig-kihordani-egy-embergyereket.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.