8 éves, de még sosem evett egy falatot sem

betegség táplálkozás születési rendellenesség emésztés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A terhesség elején minden rendben volt, csak a szülés előtt derült ki, hogy Attila mégsem teljesen egészséges.

A most nyolcéves Attila édesanyja, Csurik Klára a terhesség alatt minden vizsgálaton részt vett, hogy megbizonyosodjon arról, egészséges gyermeket hord a szíve alatt. Egészen a nyolcadik hónapig minden rendben is volt.

Istockphoto
Istockphoto

"Már nyolchónapos terhes voltam, amikor az orvosom arra kért, feküdjek be a kórházba" - nyilatkozta a Borsonline-nak Klára. "Megvizsgáltak, és rögtön kiderült, hogy baj van. Attilát császármetszéssel világra hozták, majd megállapították, hogy az egészségesnek hitt baba súlyosan fogyatékos, ráadásul több betegségben is szenved. Mivel a köldökzsinór többször megcsavarodott a válla és a nyaka körül, oxigénhiányos állapotban volt a hasamban. Az is csak a szülés után derült ki, hogy egy veséje van, ráadásul a méhlepényem sem úgy működött, ahogy kellett volna."

Nem hajlandó enni

Klára kisfia szellemileg és testileg is fogyatékos, enyhén autista, továbbá Williams-szindrómában szenved. Az utóbbi betegségben szenvedőkre jellemző, hogy csak nehezen tanulnak meg enni, egy idő után azonban képesek elsajátítani a képességet. Csakhogy Attilának ezidáig ez sem sikerült.

Istockphoto
Istockphoto

"Attila piciként rengeteget hányt. Akkoriban valószínűleg nagyon megutálta ezt az ízt, ezért nem lehet felé étellel, itallal közelíteni" - magyarázta Klára, aki ennek következtében kénytelen kétóránként szondán keresztül táplálni kisfiát - minden egyes nap, immáron nyolc éve. A szondán keresztül közvetlenül a gyomrába jut a speciális tápszer, Attila így aztán még életében nem érzett ízeket, és lehet, hogy soha nem is fog.

Imádja Mozartot







Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.