David Beckham sztárpár szülés kisgyerek Victoria Beckham
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szöszi és jóképű édesapjára vagy hideg és karakteres arcú édesanyjára hasonlít majd a hamarosan világra jövő Beckham csemete? Megmutatjuk!

Egy program segítségével elkészítettük a leendő Miss Beckham arcképét. David szőke haja és széles homloka társul Victoria barna szemeivel és aprócska ajkaival. Persze ez pusztán fikció, mert hamarosan úgyis megtudjuk, milyen kislányt tudott "összehozni" a szexi sztárpár. Ha az eddigi gyerekeket - Brooklynt, Romeót és Cruzt - nézzük, egészen biztosan nem lesz oka panaszra a külsőségekre igen sokat adó párocskának.

makemebabies.com
makemebabies.com

David és Victoria 1999-ben házasodtak össze, és a hullámvölgyek ellenére is kitartanak egymás mellett. Három fia után Beckhamné már évek óta vágyott egy kislányra - álma pedig idén válik valóra. Január elején jelentették be az egykori fűszeres csaj negyedik terhességét, majd hetekkel később már a közelállók azt is tudni vélték, hogy végre kislány érkezik majd a Beckham családba.

A makemebabies.com internetes oldalon egyébként nem kell mást tenned, mint feltöltened saját és párod profilképét, majd másodperceken belül megláthatod, hogyan is festenének utódaitok. De próbálkozhatsz sztárokkal is - tőled és Brad Pitt-től minden bizonnyal csodaszép gyermekek születnének, és még Angelinától sem kell engedélyt kérned...

Megvan az ítélet! 2 évi fogház várja Geréb Ágnesthttp://www.life.hu/anyaskodj/20110324-megvan-az-itelet-2-evi-foghaz-varja-gereb-agnest.html13 éves tanítványával kezdett ki a 38 éves tanárnőhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110322-13-eves-tanitvanyaval-kezdett-ki-a-38-eves-tanarno.htmlKönyvet írt a kisfiú, aki járt a Mennyországbanhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110322-konyvet-irt-a-kisfiu-aki-jart-a-mennyorszagban.htmlNem adta fel! 63 évesen sikerült gyermeket szülniehttp://www.life.hu/anyaskodj/20110322-nem-adta-fel-63-evesen-sikerult-gyermeket-szulnie.htmlLáthatatlan barátok: sokat árulnak el a gyerekrőlhttp://www.life.hu/anyaskodj/ovisoklettetek/20110322-lathatatlan-baratok-sokat-arulnak-el-a-gyerekrol.htmlA 3 leggyakoribb tévhit a gyerekangollal kapcsolatosanhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110321-helen-doron-early-english.htmlKözel 6 kilós kislány született! - Akkora, mint egy 5 hónapos csecsemőhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110321-kozel-6-kilos-kislany-szuletett-akkora-mint-egy-5.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.