Végignézték a szülők, ahogy szörnyethal a fiuk

halál zuhanás hullámvasút baleset Vidámpark
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hároméves kisfiú kiesett egy gyerekeknek tervezett hullámvasútból - a szülők tehetetlenül nézték végig gyermekük halálát.

Jayson Dansby egy gyerekhullámvasútban ült ikertestvére mellett az illinoisi Go Bananas nevű vidámparkban, amikor egyszercsak kibújt a biztonsági övből, és felállt. A hároméves kisfiú ezután azonnal elvesztette az egyensúlyát. Hátrazuhant a kocsik közé, miközben súlyosan beverte a fejét, majd lezuhant a földre. Mindezt a gyerekek szülei is látták, és nyomban a fiuk segítségére siettek, de Jayson azonnal belehalt súlyos sérüléseibe.

A helyszínre kiérkező rendőröket és a vidámpark biztonsági személyzetét is nagyon megrázta az eset. Egyelőre vizsgálják a tragédia okait - többek között azt, hogy a kisfiú hogyan állhatott föl, miközben egy másik biztonsági öv is volt rajta. Lehetségesnek tartják, hogy Jayson talán túl alacsony lehetett a hullámvasút használatához.

A Go Bananas vidámparkban eddig még sosem történt ehhez hasonló eset, és a hullámvasút, amire a kisfiú felült, kifejezetten gyerekeknek készült. Amikor a kisfiú felállt az ülésből, a személyzet azonnal megállította a kocsikat, de sajnos Jayson addigra már elvesztette az egyensúlyát. "Nagyon sajnáljuk a történteket. Mindenben együttműködünk a nyomozás folyamán, de a hatóságok megkértek, hogy egyelőre ne nyilatkozzunk" - tette hozzá a park szóvivője, Jim Hayes.

A vidámparkot hat éve nyitották meg, és kifejezetten 3 és 12 év közötti gyermekek számára tervezték. A park ezért rendkívül kedvelt volt a kicsik körében, akiknek szülei gyakran ide szervezték a zsúrokat is.

Mumifikálódott magzatot hordott a testében 30 évig!http://www.life.hu/anyaskodj/20110404-harminc-evig-volt-terhes-egy-asszony.htmlMár a gyermekvállaláson gondolkodik? - Kate Middleton babaruhák között válogatotthttp://www.life.hu/anyaskodj/20110401-mar-a-gyermekvallalason-gondolkodik-kate-middletont-babaruhak-kozott-valogatott.htmlSzokatlan módszerek a baba nemének befolyásolásárahttp://www.life.hu/anyaskodj/aza9honap/20110401-szokatlan-modszerek-a-baba-nemenek-befolyasolasara.htmlKöltészet napi gyermekversmondó versenyhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110330-lifehu-gyermekversmondo-verseny.htmlSorra szüli a gyermekeket a 37 éves férfi! - A negyedikkel lesz hamarosan várandóshttp://www.life.hu/anyaskodj/20110330-sorra-szuli-a-gyermekeket-a-37-eves-ferfi.html5 hatékony striagyilkos krém terhességi csíkok ellen - Bababőr várandósan ishttp://www.life.hu/anyaskodj/aza9honap/20110330-5-hatekony-striagyilkos-krem-terhessegi-csikok-ellen.htmlA vécében erőszakolta meg a kisfiúkat a 23 éves férfi - A szülők kint vártakhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110329-a-veceben-eroszakolta-meg-a-kisfiukat-a-23-eves-ferfi.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.