Halálra késelte három gyermekét egy anya - Félt, hogy elveszíti őket

gyilkosság édesanya gyermek tárgyalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életfogytig tartó börtönbüntetés helyett csupán 16 évre ítélték azt a nőt, aki, mivel félt, hogy a bíróság a férjének ítéli a gyermekeit, halálra késelte őket.

16 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság Theresa Riggit, aki tavaly halálra késelte három gyermekét Edinburgh-ben. A 47 éves zenetanár válófélben volt a férjétől, aki kérvényezte a gyermekek felügyeleti jogát. Theresa, mivel attól félt, hogy elveszítheti a gyermekeit, úgy döntött, végez velük.

Thinkstock
Thinkstock

2010. augusztus 7-én, szerdán éjjel a mentősöket és a tűzoltókat végül a család lakásában történt gázrobbanáshoz hívták ki, ahol később megtalálták a gyermekek összeszurkált holttestét. A 47 éves édesanya a robbanás következtében szintén megsérült, kizuhant az erkélyről, és az ő testén is találtak szúrt sebeket, amiket önkezével okozott.

A bírósági tárgyalás során a nő bűnösnek vallotta magát, és védői számos enyhítő körülményt hoztak fel a védelmében, mint például a személyiségzavarát, amellyel végül elérték, hogy csupán 16 év börtönbüntetésre ítéljék az életfogytiglan helyett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.