Egy apró zavar gyerekkorban, ami felnőttkori kényszerbetegséget jelez

szobatisztaság kisgyerek pszichológia kényszerbetegség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kényszeres zavarban szenvedő betegek furcsa szokásai előtt általában értetlenül állunk. Hitetlenkedünk, aggódunk, vagy éppen dühösek vagyunk rájuk. Azon viszont csak ritkán gondolkodunk el, hol is kezdődött a problémájuk.

A kényszeres zavar, vagy tudományos nevén obszesszív-kompulzív zavar a szorongásos problémák közé tartozik. Az egyik leggyakoribb mentális betegség sok esetben már gyermekkorban megjelenik, ennek ellenére a köztudatba bagatell problémaként került. Ritkán hallani róla, így kívülállóként úgy sejtjük, a betegségnek nincs súlya - kényszeres az, aki az állandó kézmosással önmagára próbálja irányítani mások figyelmét. A szakértők és áldozatok azonban jól tudják: ennél jóval többről van szó.

Thinkstock
Thinkstock

Időről időre előtörő, kényszeres gondolatok

A kényszeres zavarban szenvedő páciensek legnagyobb problémája az úgynevezett kényszergondolatokkal akad. A betegek tudatába ugyanis időről időre betolakodik egy-egy irracionális és kellemetlen gondolat, ami komoly szorongáshoz vezet. Megesik, hogy a beteg attól fél, hogy piszkossá válik, hogy súlyos sérülést okoz majd valakinek, mások pedig attól tartanak, hogy társaságban véletlenül obszcén kifejezést használnak, vagy perverz módon viselkedhetnek.

A betegekre általánosságban véve igaz, hogy minden idegszálukkal megpróbálnak szembeszegülni az úgynevezett obszesszióiknak: igyekeznek elnyomni őket, tudatosan nem gondolni rájuk, illetve elterelni róluk a figyelmüket. Sajnos hiába minden igyekezet, a páciensek hamar rájönnek, hogy a megbetegítő gondolataik nemhogy nem tágítanak, de egyre növekvő feszültséget generálnak bennük.

Növekvő frusztráció, kényszeres cselekvés

Bár gondolataik ésszerűtlenségét ők maguk is belátják, a növekvő frusztráció elől a betegek végül kényszercselekvésekbe menekülnek. Az úgynevezett kompulziók olyan cselekvéssorok, melyektől a szenvedő személy azt reméli, elűzi a kínos gondolatokat. Így jut fontos szerephez a már jól ismert tisztálkodási rituálé, az ismétléssel, újraszámolással, ellenőrzéssel, gyűjtögetéssel vagy éppen vásárlással kapcsolatos cselekvés.

Thinkstock
Thinkstock

A logika akár működhetne is, hiszen a feszültség az adott cselekvés elvégzése után valóban csökken. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kényszercselekvéssel csak ideig-óráig tarthatók kordában a kényszergondolatok. A bizarr obszessziók ugyanis rövid időn belül újra támadást indítanak a betegek pszichéje ellen.

Örökölhető is

Ha a biológiai faktorokat vesszük számba, a betegség hátterében az alacsony szerotoninszintet, az agyi struktúrák problémáját, illetve bizonyos esetekben az öröklődés szerepét is megtaláljuk. A pszichológia mai álláspontja szerint azonban főként mentális tényezők hajlamosítanak a kényszeres megbetegedésre. A betegség kialakulásában a következő lelki folyamatok játszanak nagy szerepet:

Tanulás - Egyes pszichológusok úgy vélik, a kényszeresség valójában egyfajta tanult magatartásforma. Vagyis aki egyszer megéli, hogy az "egymás után tízszer megmosom a kezem" módszer enyhíti a szorongáskeltő gondolatok okozta feszültséget, az erre hajlamos személynél ez a cselekedet állandó rítusként rögzülhet.

A probléma félreértelmezése - Bizonyos elméletek szerint a kényszeresség problematikája leginkább egy fatális tévedéshez hasonlít. A betegeknek - ahogy sok egészséges embernek is - eszébe jutnak néha kínos, zavarba ejtő gondolatok. Ám másokkal ellentétben ők el is hiszik, hogy a félelemkeltő gondolat valóra válhat: árthatnak a barátaiknak, ellophatnak dolgokat, vagy perverz cselekedeteket hajthatnak végre.

Thinkstock
Thinkstock

Probléma az anális szakaszban - A pszichoanalitikus elmélet a probléma forrásának az anális szakaszban történt tudattalan konfliktusokat nevezi meg. Bár a szakértők nem feltétlenül értenek mindenben egyet vele, ez a magyarázat elsősorban a freudi elméletre épít. Ezek szerint abban az esetben, ha a szülők túl szigorúan, megalázó vagy erőszakos büntetések kíséretében szoktatják szobatisztaságra az 1-3 éves kicsiket, könnyen megbolygathatják a gyerekek önkontroll funkcióit. Ez a probléma pedig felnőttkorban akár kényszeres tünetekben is visszaköszönhet.

Egy kedvesnek tűnő hiba, amivel egy életre tönkreteheted a gyereked!http://www.life.hu/anyaskodj/20110707-egy-kedvesnek-tuno-hiba-amivel-egy-eletre-tonkreteheted-a-gyereked.html"A buszmegállóban, pizsamában találták meg a fiam" - Nem ritka az alvajárás gyerekeknél semhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110607-a-buszmegalloban-pizsamaban-talaltak-meg-a-fiam-nem-ritka.html5 különös szokás, ami pszichológust igényelne - De nincs szüksége rá a gyereknekhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110517-5-kulonos-szokas-ami-pszichologust-igenyelne-de-nincs-szuksege.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.