5 egyszerű trükk, hogy lelkesen várja a kicsi a sulit

trükk iskolakezdés lelkesedés kisiskolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs is annál rosszabb, mint szülőként megélni azt, hogy a gyereknek nincs kedve iskolába menni. Szerencsére néhány egyszerű trükkel a kevésbé lelkes kicsi is kedvet kaphat az iskolához.

Tanulni pedig jó - ezt egy alig hétéves, első osztályos kisfiú mondta tavaly, ám, mielőtt a szülőkből álló társaságot elöntötte volna az öröm, azt is hozzátette: csak iskolába nem jó járni.
Vagyis eszerint az egyszerű vallomás szerint a gyerekeknek nem a tanulással vannak problémáik, még akkor sem, ha a tanulás tulajdonképpen feladat. Sok esetben a körülményekkel, a kommunikációval, vagyis a rosszul megfogalmazott, vagy túlzó elvárásokkal lőnek mellé a szülők, ám ha ezeket időben észreveszik, vagy az első pillanattól helyesen közelítik meg az iskolakezdés és a tanulás területét, akkor könnyebben lelhetnek motivációt is a kicsik számára. De mivel lehet lelkesedésüket felkelteni?

Thinkstock
Thinkstock

Ceruza, füzetek és tanszerek vásárlása

Mondhat bárki bármit, a gyerekek imádják beszerezni az iskolakezdéshez szükséges eszközöket. Kifejezetten szeretnek válogatni a finom illatú füzetek, radírok és ceruzák között. Ha hagyod, hogy a minőség mellett ízlésük és saját elképzeléseik is helyet kapjanak, akkor lelkesedésük nem ismer majd határokat. Bár nagyon fontos, hogy bizonyos pénzügyi keretek között maradjon a vásárlás, szinte biztos, hogy ki lehet szorítani valahonnan annyi pénzt, hogy ha trendi füzet vagy tolltartó nem is, de színes, a gyerek által kiválasztott csomagolópapír, klassz ceruza kerüljön a bevásárló kosárba. Szóval első trükk: a közös vásárlás. Még erősebb lehet a motiváció, ha a vásárlás mellett az ügyes kezű anyukával együtt lehet tolltartót, tornazsákot, uzsonnás táskát barkácsolni - olyan színekből és motívumokkal, amilyet a kicsi szeretne.

A könyvek izgalmas birodalma

A gyerekek szomjasak a tudásra, és nem egy gyereknél lehet igazi lelkesedést varázsolni csupán azzal, ha nyilvánvalóvá teszed számára, hogy az iskolában meg fogják tanítani az olvasás tudományára, valamint a betűvetésre. Ha sikerül ráébreszteni a gyereket arra, hogy egy egészen különös, új, és határtalan izgalmakat rejtő birodalom nyílik meg előtte az olvasás elsajátításával, akkor kifejezetten örömmel várja majd az iskolakezdést.

Thinkstock
Thinkstock

A zsebpénz varázsa

Sok szülő az első osztály kezdetére időzíti az első, rendszeres zsebpénz kiosztását, és ez főleg akkor lehet izgalmas, ha már vannak - zsebpénzzel rendelkező, és azzal szabadon gazdálkodó - nagyobb testvérek a családban, akikre a kicsi is hasonlíthat ezáltal. A naponta, vagy hetente kiosztott zsebpénz leginkább azonban akkor hasznos, ha a kicsit a zsebpénz által arra is ösztönzöd, hogy megtanuljon a pénzzel felelősségteljesen, okosan bánni - mint a nagyok az iskolában.

A nagyobb testvérek nyomában

Nem igazi a verseny, de mégis, sok apró gyerek szeretné minél előbb utolérni a nagyobb tesót - vagy a jóbarátok gyerekét, vagy a szomszédot. Különösen lelkesítő lehet, ha a gyerekek ugyanabba az iskolába járnak. A valódi győzelem persze csak nagy sokára érik majd be, azért fel lehet vele kelteni a kicsik lelkesedését az iskola iránt, hiszen az irigyelt vagy éppen bálványozott nagyobbal lehet egy helyen teljesíteni, egy helyen küzdeni - nem utolsósorban pedig az iskola az az eszköz, ami segít a versenyben is szimbolikusan előkelő helyet elérni.

Thinkstock
Thinkstock

Kisállatok csak nagyoknak!

Nem nehéz összefüggést találni az iskola, az olvasás tudománya, és a kisállatok gondozásának képessége között. Vagyis, ha valaki már megtanult olvasni, az bátran vállalhatja akár egy igazi tengerimalac nevelését is, esetleg beszerezheti élete első akváriumát, vagy örökbe fogadhatja a régóta vágyott ékszerteknőst. Mert már olyan nagy és okos, hiszen képes bármilyen - gyerekeknek szóló - szakirodalmat fellapozni és értelmezni, sőt az interneten is szörfölhet, hogy megtudja, mivel kell táplálni, hogyan kell tisztántartani az iskoláskor kezdetén a szobájába költöző kis kedvencet. Persze amíg titkosak a betűk, nem árt, ha az apa vagy az anya beszáll még a gondozásba, ám annál nagyobb a kihívás, hogy minél előbb saját maga tudjon böngészni a kisállatot érintő információk után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.