Végre elárulta kislánya nevét a francia elnöki pár - Megszületett az apróság

2011.10.21. 14:34

Megszületett szerda este Nicolas Sarkozy francia államfő és felesége, Carla Bruni-Sarkozy közös gyermeke. A volt topmodell-énekesnő nem sokkal este nyolc óra után egy kislánynak adott életet. Ez az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő francia elnök apa lett.

A párizsi La Muette klinika előtt már napokkal ezelőtt 200 méteres körzetben biztonsági kordont állítottak fel, miközben fotósok hada lepte el a környéket. A szülészet előtt szerda reggel óta kezdtek el nyüzsögni az újságírók, miután egy bulvárlap egy közösségi oldalon bejelentette, hogy a first lady megérkezett a klinikára. Néhány óra múlva az államfő is megjelent a szülészeten, de alig fél órás látogatás után Frankfurtba repült, hogy Angela Merkel német kancellárral találkozhasson. Valamivel 9 óra előtt azonban felállt a tárgyalóasztaltól és szó nélkül elsietett - jelentették. A közösségi oldalakon ezekben a percekben kezdett el terjedni a hír, hogy az elnöki párnak kislánya született. Sarkozy este 11-kor visszaérkezett a klinikára. A kislány nevét csak ma közölte Carla egy közösségi oldalon, amikor megköszönte a gratulációkat rajongóinak: a csöppség a Giulia nevet kapta, ezen kívül azonban semmilyen más információt nem osztott meg vele kapcsolatban a pár.

Az Elysée-palota hivatalosan sohasem ismerte el, hogy az elnöki pár gyermeket vár, azt viszont jelezte, hogy nem fog bejelentést tenni a születésről. A külföldi bulvárlapok áprilisban kezdtek cikkezni arról, hogy a 43 éves Carla Bruni állítólag terhes. A "hivatalos bejelentést" végül Sárközy Pál, az elnök apja tette meg, amikor májusban elárulta el a német Bild című újságnak, hogy menye másállapotban van. Az olasz származású volt topmodell-énekesnő a korábbi házasságából származó fiát és most született lányát is meg akarja védeni a nyilvánosságtól. "Mindent megteszek, hogy megvédjem ezt a gyermeket. Nem fogom megmutatni a fotóit, nem fogom közszemlére tenni" - szögezte le a TF1 francia televízióban. Korábban elismerte, hogy hibázott, amikor engedte, hogy lefotózzák kisfiát egy Sarkozyvel töltött vakáció alatt Jordániában még 2007 végén. 

Ezért van romokban Demi Moore? A pletykák szerint Ashton Kutcher az apja January Jones gyermekénekhttp://www.life.hu/anyaskodj/20111019-a-pletykak-szerint-ashton-kutcher-az-apja-january-jones-gyermekenek.html Családalapítás a küszöbön? Nem titkolja tovább az örömhírt a gyönyörű magyar énekesnőhttp://www.life.hu/anyaskodj/20111018-csaladalapitas-a-kuszobon-nem-titkolja-tovabb-az-oromhirt-a-gyonyoru.html 10 szórakoztató mondóka, amivel a gyerek készségeit is fejleszthetedhttp://www.life.hu/anyaskodj/20111018-10-szorakoztato-mondoka-amivel-a-gyerek-keszsegeit-is-fejlesztheted.html Így tanítsd meg az apróságot a pénzzel való bánásmódra!http://www.life.hu/anyaskodj/20111016-igy-tanitsd-meg-az-aprosagot-a-penzzel-valo-banasmodra.html Gyermeket terveztek? A legszükségesebb költségek, amelyekre számítshttp://www.life.hu/anyaskodj/20111014-gyermeket-terveztek-a-legszuksegesebb-koltsegek-amelyekre-szamits.html Ennivaló baba! Tina Fey először mutatkozott kéthónapos kislányával a nyilvánosság előtthttp://www.life.hu/anyaskodj/20111014-ennivalo-baba-tina-fey-eloszor-mutatkozott-kethonapos-kislanyaval-a-nyilvanossag.html 5 mesesorozat, amit imádtunk gyerekkorunkban - Ma is hiányzikhttp://www.life.hu/anyaskodj/20111013-mesek-amelyeket-imadtunk-gyerekkorunkban-ma-is-hianyzik.html
Nicolas SarkozyCarla Bruniszülés