Meg nem született gyermekek - Milyen nyomot hagynak az anyában?

pszichológus lelki háttér vetélés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legnagyobb gondosság, óvatosság és figyelem ellenére is megtörténhet, hogy a terhesség megszakad. A fizikai hatások viszonylag gyorsan elmúlnak, a lélekben azonban örökre nyomot hagyhat a meg nem született gyerek.

Egy nő életében a legszebb időszaknak tekinthető az anyaságra való felkészülés kilenc hónapja, amikor nemcsak a kicsi készül fel a nagyvilágra, de a kismama is átalakul lélekben a megváltozott szerepre. Ebben az időszakban addig soha nem tapasztalt érzések jelennek meg, és már ekkor is különleges kapocs jön létre az anya és a bébi között - nem is véletlenül használják az áldott állapot kifejezést a terhességre. Olykor azonban megtörténik, hogy látszólag bármiféle kiváltó ok nélkül a kicsi nem születhet meg - a sors másként rendeli. Ekkor pedig elkerülhetetlen a szembesülés az elmúlás szinte feldolgozhatatlan problémájával, melynek különösen tragikus formája az, ha a várva várt gyermekről van szó.

Thinkstock
Thinkstock


Lelki és testi okok

Annak ellenére, hogy látszólag semmi kiváltó ok nincs a bébi elvesztése mögött, mint minden betegségnek, úgy ennek a sorsfordító eseménynek is lehetnek lelki okai is többek között. Gyakori előidéző a sok stressz, a munkamánia, amelyek a be nem fogadás tünetei. Ilyenkor ugyanis az anya valójában nem áll még készen a dologra, ezért is végez mindent úgy, mint korábban.

A testi kiváltók között egyaránt lehetnek anyai, apai okok is. Előbbiek közé a méh rendellenességei, cukorbetegség, megterhelő fizikai vagy lelki hatások tartozhatnak, míg az apa oldaláról problémát okozhatnak a hímivarsejtek elváltozásai is.

Mindig hiányozni fog

A baba elvesztése után a fizikai felépülés egy-két hét alatt ugyan végbemegy, a lélek sebeinek begyógyulásához azonban sokkal több időre és türelemre van szükség. A terhesség elveszítése leírhatatlanul fájdalmas érzés, hiszen a vágyak és az álmok hiúsulnak meg a meg nem született gyermekkel kapcsolatban. Ahogy a gyermek megszületése, úgy az elvesztése is örökre megváltoztat, és nemcsak amiatt, hogy akkor úgy érzi a nő, hogy sosem lehet már az az ember, aki a veszteség előtt volt. Idővel természetesen ez változik, ám ha nem is a mindennapokban, az a gyermek mindig hiányozni fog az életből.

Ugyanakkor az sem ritka, hogy hosszú ideig - sokszor alaptalanul természetesen - az anya saját magát hibáztatja a történtekért, amelynek ellenkezőjének elfogadásában leginkább csak a partner, egy közel álló személy segíthet. Talán épp ezért is elképzelhető, hogy a történtek olyan mély nyomot hagynak a nőben, hogy ha nem sikerül teljesen feldolgozni a tragédiát, elfogadni azt, hogy a gyermek nem akart megszületni, a következő terhességet a kelleténél nagyobb stresszel és aggódással éli meg a gyermekvárás örömteli pillanatai helyett.

Thinkstock
Thinkstock


Csak türelemmel a következővel

Az elvesztés miatti gyász első időszaka után sokan minél előbb szeretnének újra teherbe esni, ám az valójában csak elmélyíti a fájdalmakat, hiszen a gyorsan vállalt következő terhesség kóros gyászt indít el, és elindul a pótgyermek-szindróma, annak ellenére, hogy az új jövevény sosem lesz képes a meg nem született kicsit pótolni.

Mivel ilyenkor a kicsi elvesztésének lélektani feldolgozása akadályozottá válik, a szükséges gyászidő nem telik el, a két gyermek az anyában nem fog igazán elkülönülni egymástól, ami nem optimális sem az anyaság, sem pedig a kicsi fejlődése és gyermekkora szempontjából. Éppen ezért kutatási eredmények és szakemberek véleménye is azt támasztja alá, hogy legalább egy évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a párok ismét "tiszta lappal" tudjanak a gyermekvállaláson gondolkozni, vállalni azt. Ha így történik, akkor is felszakítódnak a korábbi sebek majd, de ezzel egy időben ösztönzően is hathat a változás a kismamára, és újra reményt adhat a jövőre nézve.

A gyermek elvesztése - akkor is, ha még csak a pocakban létezett - olyan mély sebet ejthet az anya, a pár lelkén, hogy annak begyógyulása csak szakember segítségével lehetséges. Éppen ezért nem szégyen pszichológushoz fordulni, ha megtörtént a baj, és nem csak az anyának - a férfiaknak is sokat segíthet a történtek feldolgozásában egy tapasztalt, hozzáértő szakember.


Abortusz - Ki dönt helyetted? - Terézanyu írásahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110512-racz-zsuzsa-abortusz-ki-dont-helyetted-terezanyu-irasa.htmlVigyázz, vetélést okoznak! - Gyógynövények, melyeket kerüljhttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20110218-vetelest-okozo-gyogynovenyek-melyeket-kerulj.htmlMáig zavarosak Dávid eltűnésének körülményei - Rajta kívül közel 100 gyerek tűnik el évente itthonhttp://www.life.hu/anyaskodj/20111111-maig-zavarosak-david-eltunesenek-korulmenyei-rajta-kivul-kozel-100.htmlGyermeket terveztek? A legszükségesebb költségek, amelyekre számítshttp://www.life.hu/anyaskodj/20111014-gyermeket-terveztek-a-legszuksegesebb-koltsegek-amelyekre-szamits.html5+1 dolog, ami erősen befolyásolja a nők termékenységéthttp://www.life.hu/anyaskodj/20111003-5-dolog-ami-erosen-befolyasolja-a-nok-termekenyseget.htmlÍgy ellenőrizheted, hogy mikor van peteérésed - Hogy biztosan összejöjjön a babahttp://www.life.hu/anyaskodj/20110930-igy-ellenorizheted-hogy-mikor-van-peteeresed-hogy-biztosan-osszejojjon.html5 dolog, ami erősen befolyásolja a férfi termékenységét - Felejtsétek el, ha babát terveztekhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110927-5-dolog-ami-erosen-befolyasolja-a-ferfi-termekenyseget.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.