Pénzhozó szobanövények - 5 szépség, amivel gazdag leszel

növény feng shui
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A feng shui bonyolult és összetett tudomány, számtalan olyan részlete van azonban, ami egyszerűen kivitelezhető a lakásban azok számára is, akik nincsenek otthon a térrendezési tudomány világában. Mindenféle rendezkedés nélkül lendíthetsz például az anyagi helyzeteden azáltal, ha a megfelelő növényeket költözteted a lakásodba.

A feng shui előszerettel alkalmaz növényeket a lakásban, ám igencsak megválogatja azokat. A vágott, azaz halott virágokat például egyáltalán nem ajánlja, hiszen kifejezetten rossz energiát vonzanak. Jobban kedveli a cserepes növényeket, melyek nemcsak élő, pozitív energiával töltik meg a lakást, hanem egyben hatástalanítják a negatívokat is.

Tipp! Elképesztő átalakulás, szexi cica lett a fiatal anyukából! Kattints a galériáért!




Korallvirág



Thinkstock
Thinkstock

Jól tűri a hideget és a meleget is, de a fagyot nem éli túl. Kevés vízzel is beéri, csak akkor öntözd újra, ha a földje már egy kicsit száraz. Lassan növekszik, ezért nem foglal sok helyet, ugyanakkor könnyen szaporítható levél- vagy hajtásdugványról.

Szólj bele! Jó vele a szex, de nem vállalnád fel?


Majomkenyérfa





Thinkstock
Thinkstock

A meleg, száraz levegőt kedveli, ezért télen a fűtött lakásban is jól érzi magát, nem hullatja le a leveleit. Szereti és igényli a fényt, jó időben a friss levegőre is kiteheted, a szerető gondoskodást virágzással hálálja meg.

Tipp! Betiltották a pápa csókját! Kattints a galériáért!


Fikuszok





Thinkstock
Thinkstock

Jól tűrik a hideget és a meleget is, a huzatot és a hőingadozást is elviselik. Szeretik a fényt, közepesen gyakran kell locsolni őket, a tápanyagokat pedig különösen igénylik, ezért gyakran adj az öntözővízhez fikuszféléknek való tápoldatot, és rendszeresen ültesd friss földbe, mindig egy kicsit nagyobb cserépbe ezeket a fajtákat.

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


Ciklámen





Thinkstock
Thinkstock

A ciklámen a hűvös, világos helyeket kedveli, de a közvetlen napsütést nem, a legjobb helye két ablak között vagy az ablakpárkányon van. Óvatosan kell locsolni, ha a víz a levelére vagy a virágjára kerül, elrohadhat. A legjobb, ha a tálkába öntesz vizet, és amit egy-két óra alatt nem szív fel, kiöntöd alóla. Az elszáradt leveleket, elnyílott virágokat mindig metszd le róla!

Tipp! Teljesen kopasz lett a híres szupermodell! Kattints a galériáért!


Fokföldi ibolya





Thinkstock
Thinkstock

A fényt, félárnyékot szereti, a közvetlen, tűző napon viszont nem érzi jól magát, továbbá óvd a huzattól és a hirtelen hőingadozástól is. Vigyázz, hogy levelei ne érjenek semmihez, a fonnyadt leveleket, elhervadt virágokat vágd le minél előbb.

Tipp! Nézz képeket Tóth Gabiról! Kattints a galériáért!



5 gyönyörű szobanövény, ami akkor sem hal meg, ha alig locsolodhttp://www.life.hu/hazitunder/20111007-5-gyonyoru-szobanoveny-ami-akkor-sem-hal-meg-ha-alig.htmlPofonegyszerű trükk a rákkeltő anyagok ellen - Ezt a 4 növényt költöztesd a lakásba!http://www.life.hu/hazitunder/haziasszonytippek/20110720-pofonegyszeru-trukk-a-rakkelto-anyagok-ellen-ezt-a-4.htmlÍgy lesznek dúsan zöldellők és egészségesek a növények! - Filléres házi praktikákkalhttp://www.life.hu/hazitunder/haziasszonytippek/20110609-igy-lesznek-dusan-zoldellok-es-egeszsegesek-a-novenyek-filleres.html4 növénygyilkos hiba, amiről nem is gondolnád, hogy árthttp://www.life.hu/hazitunder/haziasszonytippek/20110429-4-novenygyilkos-hiba-amirol-nem-is-gondolnad-hogy-art.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.