Amikor az anya a családfenntartó - Vajon működhet hosszú távon?

dolgozó anya gyereknevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hazánkban éve óta alig változik azoknak az édesapáknak a száma, akik gyeden maradnak a gyermekükkel, miközben nyugaton egyre többen döntenek így, sőt, néhány országban erre ösztönzik is őket. De vajon hosszú távon működőképes, hogy az anya tartja el a családot?

A klasszikus családmodell szerint az édesanya otthon marad a gyerekkel annak 3-4 éves koráig legalább, hiszen a fejlődő csöppségnek az első időkben többnyire arra van nagyobb szüksége, akinek a pocakjában 9 hónapig lakott. Ezzel is magyarázható egyébként az anya és gyermeke közötti szorosabb kapcsolat. A társadalom alakulása és a racionális érvek azonban egyre gyakrabban írják felül a klasszikus szereposztást, melynek eredményeképpen az anya lesz a család fenntartója, a férfi pedig egy időre háztartásbelinek áll.

Thinkstock
Thinkstock

Az anyagiak számítanak a döntésben

Magyarországon szinte alig változik azoknak a férfiaknak a száma, akik otthon maradnak a kicsivel; arányuk a gyest vagy gyedet igénylőknek mindössze nagyjából 5-6 százaléka a statisztikák alapján. Hazánkban azonban a döntési okokat illetően semmiben sem eltérőbb a helyzet, mint külföldön, hiszen az anyagiak a mérvadóak. Az első néhány hónapban csak nagyon ritkán merülhet fel az a gondolat, hogy az apa maradjon otthon, már csak azért is, mert ekkor különösen nagy szerepe van még az édesanya közelségének, hiszen az első évben a szoptatás miatt jobban is kötődik hozzá a baba. Másrészt pedig a terhességi gyermekágyi segély a bruttó fizetés 70 százaléka - erre az anyák jogosultak. Ha ebben az időszakban az apuka maradna otthon, az anyagilag nagyon megterhelő lenne, hiszen ő csak gyedre lenne jogosult, melynek összege ennél lényegesen kevesebb.

A brit férfiak elégedettek

Egy 2010-es felmérés szerint Angliában 10 év alatt megtízszereződött azoknak a kispapáknak a száma, akik otthon maradnak a gyermekükkel. A legfőbb szempont esetükben a döntés meghozatalakor az volt, hogy a párjuk többet keres náluk, ezért célszerűbb, ha a férfi hagy fel a munkájával egy időre. A felmérésben résztvevő nők 37 százaléka emiatt lelkiismeret-furdalást érez, valamint hűtlenséget a gyermekével szemben. Ezzel szemben a férfiak 75 százaléka érzi szerencsésnek magát, hogy több időt tölthet a kicsivel.

Thinkstock
Thinkstock

Az apának biztos, hogy jó

Ugyan az anya és a baba kapcsolata más, mint a kicsi apával való viszonya, és az első időkben az anya fontosabb is számára, ezután a fejlődése szempontjából kedvező, ha az apa tölt vele több időt. Ez ugyanis nagyban hozzájárulhat a szülők és a gyermek közötti jó kapcsolat kialakításához, hiszen sok esetben a gyermeknevelés feladatai szinte teljes egészében az anyára hárulnak, az apa pedig túlzottan kevés időt tölt a gyerekkel. Részben ez is oka annak, hogy hazánkban nem mernek ebbe belevágni, hiszen ha tíz percet sem tud kettesben lenni vele a férfi, akkor nyolc órát hogyan tudna. Pedig szakemberek szerint ez a férfiakon is sokat változtathat: a türelmükön, a kompromisszum-készségükön, az érzelmeik kifejezésén, vagy akár a gyengédségükön is. Persze más ok is rejtőzik az apák gyedre menetelének alacsony arányában: Magyarországon a nők fizetése jellemzően elmarad a férfi kollégáikétól.

Lehet, hogy megsínyli a párkapcsolat

Akármennyire is lehet hasznos a gyermek szempontjából és az apával való közelebbi kapcsolat kialakítása miatt, ha az apa marad otthon vele, a kapcsolatra való kihatását sokban befolyásolja a felek személyisége is. Ugyan a kispapa lesz szem- és fültanúja rengeteg "elsőnek", amit a gyermeke megtesz, és ez felbecsülhetetlen értékű, de ha az anya viselkedésével is érezteti a megfordult szerepeket, vagy csak egyszerűen nem figyel kellően arra, hogy elismerje a párját, hamar eljöhet az az időpont, amikor a férfi elnyomva, férfiatlannak érzi magát, olyannak, aki képtelen betölteni azt a szerepet, ami gyakorlatilag ősidők óta az övé lenne: a család fenntartása. Ez pedig a gyermek első néhány életévében, amely amúgy kapcsolati szempontból is kritikus, mélyponthoz, krízishez is vezethet.

Az azonban már más kérdés, hogy az anyák hogyan viszonyulnak a kérdéshez, hiszen a döntés során felhozott racionálisnak tűnő indokok ellenére is feltámadhat bennük a lelkiismeret-furdalás, hogy nem foglalkoznak a gyermekükkel annyit, amennyit kellene. És persze valahol ez az egész helyzet az ősi ösztönökkel is szemben áll, dacára minden társadalmi változásnak vagy a gyermek érdekét is szolgáló anyagi indokoknak.

Szakemberek úgy vélik, hogy a kezdeti időszak - mondjuk a terhességi gyermekágyi segély ideje - alatt egyértelműen a nő maradjon otthon a gyermekkel, ám ezt követően valamikor érdemes felcserélni a szerepeket: a gyermek fejlődése, szülőkhöz való kötődése miatt is, illetve azért is, mert hazánkban a túl hosszú otthonlét megnehezíti a nők munkaerő-piacra való visszatérését.

3 jóindulatú nevelési hiba, amivel megfojtod a gyereked - Ne túlozd el!http://www.life.hu/anyaskodj/20120131-3-joindulatu-nevelesi-hiba-amivel-megfojtod-a-gyereked-ne.htmlA világ legstílusosabb anyukái - 4 blog, amit érdemes követnedhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120131-a-vilag-legstilusosabb-anyukai-4-blog-amit-erdemes-kovetned.htmlAnya, anya és a gyerek - Homoszexuális párok gyermekvállalásahttp://www.life.hu/anyaskodj/20120124-anya-anya-es-a-gyerek-homoszexualis-parok-gyermekvallalasa.htmlVállalkozó kismamák: három sikeres magyar anyuka, akitől te is tanulhatszhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120119-vallalkozo-kismamak-harom-sikeres-magyar-anyuka-akitol-te-is-tanulhatsz.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.