Halott babával védi otthonát Varnus Xavér

betörés bábu Varnus Xavér
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Speciális módszerekkel riasztja el a betörőket Varnus Xavér. A zenészhez ugyanis ismét betörtek, ezúttal a fővárosban található otthonába.

A világhírű orgonaművész értékeit egy névjegy mentette meg, amely a hitelkártyák között került a betörők kezébe. A rablók, amikor rátaláltak a magas rangú rendőr-dandártábornok névjegykártyájára, inkább elhúzták a csíkot a lakásból, és nem vittek magukkal semmit.

"Külföldön tartózkodtam, amikor a személyzet jelezte, hogy betörtek a lakásomba. Miután én mint tulajdonos nem tudtam a helyszínre sietni, más pedig nem jogosult a nevemben intézkedni, egyszerűen rendőrségi pecséttel lezárták a lakásomat. Amikor megérkeztem, magam sem tudtam bemenni, hiszen még a tulajdonos se törheti fel a hivatalos zárjegyet, így elő kellett keríteni a hatósági pecsétfeltörőt. Amikor végre bejutottam, csak annyit állapítottam meg, hogy semmit sem vittek el, pedig az amerikai hitelkártyáim között turkáltak. Szerencsémre mellettük volt a dandártábornok barátom névjegykártyája, valószínűleg ennek köszönhetem, hogy ezúttal minden a helyén maradt, ugyanis a rajta szereplő névtől meghátráltak" - vallotta az orgonavirtuóz a Blikknek.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

"Mindent kipróbáltam már, így nagyon komolyan végig kellett gondolnom, hogy vajon van-e valami, amitől megijednek a tolvajok. A kutyáktól már nem félnek. De a halottaktól, attól, hogy gyilkosságban való bűnrészességgel vádolhatják meg őket, még igen. Ezért csináltattam Bécs egyik legjobb viaszbábmesterénél egy élethű, 150 centiméteres viaszkislányt. Ha elmentünk otthonról, a spalettákat bezártuk, és felakasztottuk a lánykát egy vaskampóra, így aki belépett a házba, azonnal szembetalálta magát egy szederjes arcú hullával. Ha a sarokba tettem egy sajtburgert is, egy nap után profi hullaszagot árasztott, és máris kész volt a házvédő mestermű. Sajnos ezt a módszert eddig csak vidéken alkalmaztam, egy forró nyár a bábut is megolvasztotta, de tapasztalva, hogy a betörőt szinte semmi sem állítja meg, kénytelen leszek új furfangokhoz folyamodni" - árulta el a zenész.

Átalakítás! Őrjítően szexis lett Piroska! Kattints a galériáért!


Tudj meg minden érdekességet már a hírfolyamodból! Csatlakozz hozzánk iWiWen és Facebookon!



Veszélyes adalékanyagok a tisztítószerekben, melyek aggodalomra adnak okothttp://www.life.hu/hazitunder/20120604-veszelyes-adalekanyagok-a-tisztitoszerekben-melyek-aggodalomra-adnak-okot.htmlEladó Amy Winehouse camdeni otthonahttp://www.life.hu/hazitunder/20120531-elado-amy-winehouse-camdeni-otthona.htmlTényleg megőrzi a kanál a pezsgő szénsavasságát? - 6 híres tévhithttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20120601-tenyleg-megorzi-a-kanal-a-pezsgo-szensavassagat-6-hires.htmlIzgalmas pezsgős receptek, melyek rabul ejtik az ízlelőbimbókathttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20120530-izgalmas-pezsgos-receptek-melyek-rabul-ejtik-az-izlelobimbokat.htmlDupla öröm: a frissen eljegyzett Keira Knightley méregdrága házzal ajándékozta meg magáthttp://www.life.hu/hazitunder/20120529-dupla-orom-a-frissen-eljegyzett-keira-knightley-meregdraga-hazzal-ajandekozta.htmlGyermek helyett kutyusok? Íme a gyönyörű színésznő házikedvenceihttp://www.life.hu/hazitunder/20120515-gyermek-helyett-kutyusok-ime-a-gyonyoru-szinesznoi-hilary-swank-hazikedvencei.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.