Nem elég a haknizás? Segélyért áll sorba VV Vera - Kevesli, amennyit keres

VV Vera Való Világ segély
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Segélyért folyamodott VV Vera - a lány egy kutyakozmetikai iskolába szeretett volna beiratkozni, ezért gondolta úgy, hogy a képzés alatt kér egy kis pénzügyi támogatást.


www.facebook.com/vvverahivatalos
www.facebook.com/vvverahivatalos

A lány elmondása szerint igenis szeret dolgozni, és a kutyák szépítése mellett a rendezvényszervező szakmában képzeli el a jövőjét. Már volt jó néhány állásinterjún, eddig azonban még egy munkát sem vállalt el, mert nem érezte igazán magáénak a lehetőséget. De vajon akkor miért is van szüksége segélyre, ha nem a megélhetéshez kell? "Miért ne kérném? Tizenkét évig dolgoztam, miért ne mennék be segélyért? Miért hagynék ott az államnak 60-70 ezer forintot? Nekem kevés a havi 150 ezer forint, én 240 ezerből akarok megélni! Ha megélhetésre kellene, akkor már két hónappal ezelőtt bementem volna bepánikolva. De megélek így is, egyszerűen csak nem fogom otthagyni azt a pénzt" - indokolta döntését Vera.

"Én legalább nem a testemből élek! Visszatérhettem volna ehhez az úthoz is, de nem tettem. Munkából akarok élni, nem pedig a villától kapott népszerűséget akarom meglovagolni. Seherezádé most DJ, szereti, csinálja, de pár hónap múlva el fog tűnni, akárcsak Cristofel vagy Fecó. Sehi így tudja kihasználni a villabeli népszerűséget. Az tipikus celebkedés, hogy nem értek semmihez és abból élek" - vallott egykori villatársairól a szőkeség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.