Tízezreket spórolhatsz a nagycsaládos igazolvánnyal

kedvezmény családtámogatás szórakozás beiskolázás nagycsaládosok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén igen kevés kisgyermek született, így azokat, akik a mai viszonyok között munka mellett több gyermeket is vállalnak, a kormány is támogatni igyekszik, egyes ötletek szerint a jövőben többek között a nagycsaládos igazolvánnyal is.

Ki számít nagycsaládosnak?

A családtámogatási törvény értelmében az a háztartás, ahol a szülők legalább három gyermeket nevelnek, tehát legalább három gyermek után kapnak családi pótlékot, nagycsaládosnak minősül. Ha egy vagy két gyermek a nagyobbak közül már akkora, hogy nem jár utána családi pótlék, akkor őket is figyelembe veszik a többieknek járó ellátásoknál, de a nagyok már nem kapnak kedvezményeket. Ahhoz, hogy egy család nagycsaládosnak minősüljön, nem szükséges a szülőknek házastársaknak lenniük, az élettársi kapcsolat is elég.

Thinkstock
Thinkstock

Emelt családi pótléktól az adókedvezményekig - a jelen

A nagycsaládnak minősülő családok most is jó néhány kedvezményt igénybe vehetnek. Egyrészt gyermeknevelési támogatást, azaz gyetet kapnak, melynek összege megegyezik a gyesével, azaz jelenleg 28 500 forint, és a legkisebb gyerek 8 éves koráig jár. Emelt családi pótlékot is folyósítanak számukra, ami gyermekenként 16 000 forintot jelent havonta. Az étkezési támogatás sem elhanyagolható: az intézményi térítési díj felét nem kell kifizetniük. A hivatalos nevén Étkezési Térítési Díjkedvezmény a gyerekek nappali tagozatos tanulmányai alatt igényelhető, és mértéke a helyi önkormányzat döntése alapján a közoktatási intézményben tanuló, rászoruló gyerekek esetén tovább emelhető. A nagycsaládban nevelkedő gyerekek emellett ingyenes tankönyvellátásra is jogosultak, amiről még az iskolai tankönyvrendelés előkészítése előtt szólni kell. Ha ez bármi - például egy iskolaváltás - miatt elmarad, akkor az iskola köteles tankönyvkölcsönzéssel megoldani a problémát.

Államilag biztosított a családi adókedvezmény is, melyet már egy gyerek megléte esetén is igénybe lehet venni, de mértéke három, vagy több gyermek esetén jelentős igazán. A jogosultságról, mely már a 91. naptól a még meg nem született gyermek után is jár, a munkahelyen kell szólni, és mindkét szülő igényelheti - tegyük hozzá, hogy elvált szülő csak akkor, ha a gyermek felügyeletét rábízták, a másik fél már nem jogosult. A kedvezmény a személyi jövedelemadó alapját csökkenti, egy-két gyerek esetén gyerekenként nagyjából nettó tízezer forinttal, háromnál már 33 000 forinttal. Ahhoz, hogy ezt az összeget meg is kapja a munkavállaló, a személyi jövedelemadója összegének magasabbnak kell lennie, mint a kedvezmény, mert csupán az adó összege igényelhető vissza, annál több nem.

Utazási és egyéb kedvezmények

A nagycsaládosok a fent felsoroltak mellett utazási kedvezményekre is jogosultak, melyet vonaton és buszon is felhasználhatnak. Előbbi esetén a MÁV akkor ad 90%-os kedvezményt a jegy árából, ha a szülők legalább három saját gyermekükkel utaznak valahová, ilyenkor mind az ötük igénybe veheti a kedvezményt. Ha a szülők nem kerekedtek fel az összes gyerekükkel, akkor csak 33%-os családi kedvezményt kaphatnak, melyet mindketten megkapnak, ha legalább egy, 18 éven aluli gyermekkel utaznak - ekkor a rokonsági fokot sem vizsgálják egyébként.

Buszon ugyanezek a szabályok érvényesek, de akkor is jár a kedvezmény, ha az egyik gyerek már elmúlt 18 éves, nappali tagozatos, érvényes diákigazolványa van, és még nem múlt el 26 éves. A kedvezmény akkor is jár, ha magasabb összegű családi pótlékot folyósítanak életkortól függetlenül - ám ilyenkor fel kell mutatni a kifizetőhely igazolását is.
Mindezek mellett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is nyújt kedvezményeket tagjainak, országos partnerhálózatukon keresztül akár vásárláshoz, akár különböző belépőjegyekhez, szolgáltatásokhoz kaphatunk így változó mértékű kedvezményeket.

Thinkstock
Thinkstock

Nagycsaládos igazolvány - a jövő?

Egyes hírek szerint a nagycsaládos kedvezmények körét tovább bővítenék: a tervek szerint például színházi előadásokra, művelődési házakba, uszodába ugyanolyan kedvezményekkel juthatnának be a családok, mint a nyugdíjasok. Ehhez az úgynevezett nagycsaládos igazolványra van szükségük, melyet a budapesti X. kerületi önkormányzat által működtetett rendszerről példáznak.

A kőbányai önkormányzat ugyanis az egyedüli egyelőre, ahol a kormány tanácsadója, Révész Máriusz kezdeményezésére és a képviselőtestület döntése nyomán már igényelhető a Kőbányai Nagycsaládos Kártya. Ez jelenleg a kerületi közművelődési és kulturális rendezvények belépőjének árából 30%, az önkormányzat által támogatott sport- és kulturális egyesületek, tanfolyamok díjából 20% kedvezményt nyújt, emellett az uszoda és a strand is kedvezményes díjszabással vehető igénybe. A picik a két kerületi játszóházban előzetes időpont-egyeztetés után ingyen játszhatnak, ugyanígy a bölcsődék sószobáit is térítésmentesen használhatják, a nagyobb gyerekek a Szent László Gimnázium szervezésében történő felvételi előkészítők díjából kapnak 20% kedvezményt.

A kártyát a kőbányai lakhelyű nagycsaládosok a szociális ügyekért felelős alpolgármesteri titkárságon kérvényezhetik, ahová a szülők és a gyerekek igazolványait, születési anyakönyvi kivonatait is vinni kell. Arról, hogy a többi kerületben, illetve településen mikor lesz elérhető a nagycsaládos kártya, egyelőre nem tudni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.