agresszió javítóintézet büntethetőség börtön kor bűncselekmény család büntetésvégrehajtás áldozat gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kis gonosztevők vagy áldozatok? A bűncselekményeket elkövető gyermekek mindkét megítéléssel találkoznak, s jövő évtől az intézettel is, akár 12 éves koruktól. Abban, hogy ez segíti-e őket vagy csak egy életre megbélyegzi, a döntéshozók és a civil szervezetek sem értenek egyet.

Változások jövő nyártól

2013 júliusában lép majd életbe az az idén nyáron megszavazott törvénymódosítás, mely a fiatalkorúak büntethetőségi korhatárát súlyos bűncselekmények, tehát emberölés, rablás, kifosztás, életveszélyes vagy halált okozó testi sértés esetén az eddig 14 évről 12 évre szállította le, és az elzárást is bevezette büntetésként. A 12-14 éves korosztály legsúlyosabb kiszabható büntetése négy év intézeti nevelés lesz, de ezt valószínűleg csak a kirívóan kegyetlen eseteknél használják majd.

Thinkstock
Thinkstock

Gyermeki kegyetlenség

Bár a bűncselekmények nagy részét felnőttek követik el, sajnos fiatal- és gyermekkorúak is keveredhetnek bajba. Lassan egy éve decemberben a bócsai nevelőotthonban ütötte le vaslapáttal egyik nevelőjét egy 13 és egy 17 éves gyerek, majd miután még össze is rugdosták a földön fekvő férfit, elvették a slusszkulcsát és elhajtottak az autójával. A válságos állapotban kórházba szállított nevelő életét végül meg tudták menteni, de koponyacsonttörése miatt egyelőre megvakult. A két fiút hamar elfogták a rendőrök, a nagyobbikat életveszélyt okozó testi sértéssel vádolták, és valószínűleg éveket tölt majd rács mögött, míg az akkor 13 éves másik elkövető ellen nem indulhatott eljárás, így őt az illetékes gyámhivatal vette gondozásba. 2000-ben pedig az egyik legkegyetlenebb gyermekgyilkosság borzolta a kedélyeket, amikor a 11 éves Kocsis Franciskát egy 13 és egy 14 éves iskolatársa kínozta, becstelenítette és ölte meg egy erdőben hidegvérrel. A 14 éves lány kilenc évet kapott tettéért, de a 13 éves fiú ellen semmit sem lehetett tenni, ő szabadon folytatta tovább megszokott életét.

Nyolcévesen molesztált az egyik családtagom - Olvasd el a vallomást a blogon!



Zárjuk be az összes elkövetőt?

A hasonló esetek érintettjei valószínűleg örömmel üdvözlik a büntehetőségi korlát leszállítását, de ez már nem teszi meg nem történtté a kegyetlenségeket. A kérdés inkább az, hogy a nemrég hozott intézkedés vajon valóban elrettenti-e a gyerekeket a bűnözéstől, és segíti-e őket a megjavulásban, a társadalomba való beilleszkedésben. Ugyanis a 12 éves korhatár nemcsak a gyilkosságok elkövetőire vonatkozik majd, hanem akár egy csoportosan elkövetett rablás résztvevőire is, ahol nem lehet tudni, hogy valóban velejéig romlott és javíthatatlan az összes elkövető, vagy ők is áldozatául estek környezetüknek. A gyerekkorú bűnelkövetők majdnem háromnegyede ugyanis a veszélyeztetettek közül kerül ki, akik munkanélküli és nagy arányban alkoholista szüleiktől, vagy hasonló sorsú társaiktól pici koruktól csak a rossz példát látják, és szinte belenőnek az erőszakba. Az intézetekben gyakran hasonló légkör uralkodik, s az marad felül, aki kíméletlen - a veszélyeztetett gyerekeket sorozatosan érő érzelmi kudarcok és elhanyagoltság hatásairól nem is beszélve. Aki pedig úgy érzi, hogy őt nem szereti senki, attól nehéz könyörületet várni.

Valóban korábban érnek a mai gyerekek?

A törvényjavaslatot körülvevő vita alapvető pontja volt az, hogy sok pszichológus szerint a mai gyerekek már korábban érnek, s már 12 évesen is fel tudják mérni tetteik súlyát. A pszichológusok másik csoportja szerint viszont 14 éves korig egy gyermek sem ér el egy olyan erkölcsi szintre, mely megérteti vele tettei következményeit, s bár intellektuálisan lehet, hogy előrébb tartanak, érzelmileg biztosan nem. A javítóintézet vagy a fiatalkorúak börtöne pedig gyakran tovább durvít a gyerekek személyiségén, ami elveheti az esélyét annak, hogy később normális felnőtté váljanak. Az ellentábor véleménye szerint viszont az intézetekben jó példával és szeretetteljes nevelőkkel is lehet találkozni, ami talán jobb hatással van a gyerekekre, mint ha visszaküldjük őket erőszakos, iszákos szüleikhez, vagy az otthoni kortárs bandához.

Thinkstock
Thinkstock

Mi lehet a megoldás?

Ahhoz, hogy minél kevesebb bűncselekményt kövessenek el gyermek- és fiatalkorúak, nemcsak a hazai rehabilitációs rendszert kéne megfelelően kiépíteni, de gyerekekre szakosodott bíróságok, bírók és rendőrök nélkül sem leszünk képesek a helyes irányba terelni őket. A jelenlegi eszköznek választott büntethetőségi korhatár leszállítása több civil szervezet és az UNICEF szerint sem jelent megoldást: szerintük nemcsak gyermekellenes, de nemzetközi ajánlásoknak is ellentmond, emellett a 12 éves gyerekek testileg, lekileg és szellemileg is fejlődésben vannak, így büntethetőségük erősen kérdéses. A civil szervezetek pedig a kis elkövetők családi mintáit emelik ki, s azt, hogy ezek a gyerekek amellett, hogy elkövetők, áldozatok is, akiknek nem büntetésre, hanem hathatós segítségre, támogatásra lenne szükségük.

Skóciában már 8 éves kortól büntethető a kisgyerek

A júliustól hatályos magyarországi korhatár cseppet sem kirívó, hiszen Skóciában például 8 éves, Angliában a 10 éves gyerekek is büntethetők, Hollandiában és Franciaországban szintén 12 év a határ, ahogyan nálunk is ennyi volt egészen a hatvanas évekig. Amerikában már speciálisabban foglalkoznak a gyerekekkel, ott kortól függetlenül egy külön testülethez kerülnek, ahol csak szociális körülményeik és társadalmi helyzetük ismeretében döntik el, a bíróság kiskorúként vagy nagykorúként kezelje-e őket.

Láttad már? Benne vagyunk a tévében!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.