Anyukája ölelésére vágyik Réka

Fény az alagút végén

Réka nagymamája még karácsony előtt kereste meg a Life.hu szerkesztőségét. A család akkoriban a legsötétebb kétségek között élt, hiszen a kétéves Réka limfoblasztos leukémiával feküdt hetek óta a szegedi kórházban, a kemoterápiás kezelések mellett műtétre várt: sérült légcsövét kellett műteni. A kis Réka lefogyott, alig hét kiló volt, és közvetlenül a műtét előtt be is lázasodott - talán olyan napok is voltak, amikor a család attól félt, nincs tovább.

Szerencsére Rékát erős fából faragták, és bár kijelenti talán még túl korai lenne, hogy túl vannak a nehezén, azért egy időre fellélegezhetnek. Réka - akit jelenleg gyomorszondán táplálnak - szedett magára néhány dekát. A kislány jelenleg is kemoterápiás kezelés alatt áll, nem tud beszélni, és ha sír, azt is hangtalanul, némán teszi. Mégis, most úgy tűnik, időt és egy kis erőt nyert, hogy legyőzze a nehézségeket.

1300 forintba kerül minden nap az ölelés

Először a nagymamával beszéltünk - csupa aggódás volt minden mondata, ő is megtapasztalta már, milyen kemény harcot kell vívni a rosszindulatú betegséggel. És nem "csak" Réka állapota miatt aggódik, hanem azért is, mert tudja, a négytagú kis család erőtartalékai kimerültek, egyre nehezebben tudják fenntartani magukat. A nagymama azt mondja, bármelyik pillanatban eladná a tetőt a feje fölül, csak vinnék, hogy könnyebbé, szebbé tegye Réka mindennapjait, hogy segíteni tudjon a családon.

Mert a gyógykezelés ugyan ingyenes, de a beteg kislány édesanyja naponta buszozik Makóról Szegedre, hogy a látogatásra engedélyezett időben, délután 14-18 óráig a kicsivel lehessen. 1300 forintba kerül az út. Tehát minden nap 1300 forintot fizet az ölelésért, a kicsi meleg szuszogásáért, és hogy a kislány neki sírja el néma bánatát.
Ő gyesen van, az édesapa burkolóként alkalmi munkákból tartja fenn a családot. Havonta közel 30.000 forint törlesztőrészletet kell fizetniük egy félig kész, 27 négyzetméteres faház miatt. Ők ott élnek. Azt mondják, elférnek és boldogok abban a csöpp házban, bár a konyha még hadműveleti terület, egyetlen szobán osztoznak hárman, és Réka, ha meggyógyul, ő is abba a szobába megy haza.

"Csak nekünk jelez, mentsük már ki onnan"

A Life.hu-nak az édesapa mesélt Réka betegségének kialakulásáról: "Réka és a párom édesanyámnál voltak látogatóban. Anyukám is gyakran beteg, sokszor nincs jól, de nagyon összetart a család, benne élünk egymás életében. Szóval meglátogatták a nagymamát, és búcsúzkodás előtt Réka valahogy elesett. Nagyon rosszul esett, maga alá gyűrte a lábát. Sírt, nem akart múlni a fájdalom. Orvostól orvosig jártunk, gyerekorvos, ortopédia, de jó ideig nem derült ki, mi a baj. Ráadásul ahogy teltek a hetek, már nem csak a lábát fájlalta a kicsi: mindene fájt. Valahogy olyan gyengének, elesettnek is tűnt, egyre jobban aggódtunk érte. Akkor még nem tudtuk, később világossá vált, hogy az esés csak rámutatott egy sokkal nagyobb bajra: az akut limfoblasztos leukémiára. Még a szó is szörnyű volt, és a kétségek, a kérdések... mi ez? Mennyire súlyos? Úristen, elveszítjük!

Szeptember 21-én került be Réka a szegedi klinikára, és azóta egyetlen napot sem töltött itthon. Rettenetesen volt látni, ahogy napról napra romlott az állapota, ahogy a kemoterápiák letaglózták, ahogy küzdött a mellékhatásokkal.
A párom beköltözött vele a klinikára, egészen addig, amíg Réka az intenzívre nem került, vele lehetett. De a kemoterápia után kiderült, hogy baj van a légcsövével. Vagy születési rendellenesség vagy csak a beavatkozások terhelték meg, nem tudhatjuk, mindenesetre az orvosok észleltek egy rést a légcsövön, és a kicsit, akinek addigra már a kemoterápiától szinte megszűnt létezni az immunrendszere, műteni kellett. A kétéves, a betegség jelentkezése előtt csupa élet, csupa mosoly kislányunk alig volt akkor már hét kiló. Nem tudott beszélni, a kezelések ágyhoz kötötték. Csak feküdt ott meggyötörten és majd' megszakadt a szívünk, hogy láttuk hangtalan zokogását. Annyira sötét volt az a néhány nap, hogy felidézni is nehéz, és furcsa, hogy úgy beszélünk most már a harmadik kemoterápiáról, mintha az "öröm" lenne. És bizonyos szempontból az is, mert Réka életben maradt, a kezelés jól halad, és az eredmények biztatóak.

A nővérek ma már azt mondják, Réka jól van, és igazából akkor 'sír' sokat, ha mi ott vagyunk, mert az a kétségbeesés nekünk, szülőknek szól. Hazavágyik, hát nekünk jelez, mentsük már ki onnan. De még nem jöhet, erősödnie kell, mi meg reménykedünk, és küzdünk. Hátha addig elkészül a mesebeli házikónk, hátha Réka már úgy jöhet haza, hogy nem áll a feje tetején a konyha, az anyukája rendezett környezetben tud főzni rá. Hogy rendeződik, és jobb lesz a helyzetünk."

"Az emberek szeretetéből tartjuk fenn magunkat"

Az édesapa elmondása szerint Nóra, a kislány tízéves nővére is hazavárja Rékát: "Ők ketten rajonganak egymásért. Alig beszélünk róla, mert erről nehéz, de Nóra is valahogy megerősödött a bajban. Addig is jó gyerek volt, Réka betegsége óta neki nem kell semmi, nincsenek igényei, menjen minden erő és energia Réka felé. Tízéves, de néha úgy érezzük, sokkal több annál.

És nem maradtunk teljesen egyedül a bajban. Szívszorító érezni az összefogást, mert a nagymama minden követ megmozgatott. Szervezett, ezer helyre írt, jelzett, nagy a baj, aki tud, jöjjön, segítsen. És meg is mozdult a világ körülöttünk, már láthatjuk az alagút végét, és igazából az emberek szeretetéből fakadó adományokból tudjuk még tartani magunkat. Szóval a kislányunk betegsége pozitív tapasztalatokat is hozott, mert az emberek jók, nem maradtunk egyedül, még ha nincs is vége a küzdelemnek."