El akartam köttetni magam, erre teherbe estem

2013.09.19. 10:06

Harmadik gyermekem születését szeretném megosztani. 2008 tavaszán egy elveszített terhesség és két egészséges gyermek után (akik már 17 és 12 évesek voltak akkor) úgy döntöttem, hogy nem hadakozok tovább az orvosokkal és elköttetem magam.

Fogamzásgátló tablettákat nem szedhettem migrén miatt. A hivatalos orvosi ügymenetet végigjárva már megszereztem két aláírást. Decemberben kellett az utolsó aláírásért menni, hogy 2009 januárjában elvégezhessék a műtétet. 2008 novemberében kimaradt a menstruációm. Pár izgatott nap után elvégeztem egy gyorstesztet, ami természetesen pozitív lett.

Forrás: Thinkstock

Izgatottan, de egy kicsit félve telt el három hét, amikor az orvos igazolta, hogy egy élő magzattal 7 hetes terhes vagyok. A párom örömmel telve kijelentette, hogy megszüljük. Már ábrándozott, hogy milyen jó lesz megint a szupermarketek játékosztályán álldogálni órákig. A gyerekek örültek, én pedig 39 évesen izgulva vágtam neki a terhességnek. Izgultam, hogy ki tudom-e hordani, hogy egészséges legyen és lesz-e elég erőm 12 év után újra egy szülést végigcsinálni.

Teltek a hetek, a baba szépen fejlődött, és nekem is elég jó volt a közérzetem. Nem voltak nagy reggeli rosszullétek, csak inkább fura szokásokat vettem fel. Olyanokat ettem, amiket azelőtt nem, és a  régi kedvenceimre rá sem tudtam nézni. Kisebb problémák azért a félidőben jöttek. Kettes típusú cukorbeteg  lettem és inzulinozni kellett magam minden nap. Sajnos nem tablettával, hanem injekcióval kellett adagolni. A korom miatt magzatvíz-mintavételre kellett menni, ami nem volt éppen kellemes, de túléltem. Minden eredmény jó lett. Már csak két hét volt hátra a kiírt időig, amikor péntek reggel 6 óra 30 perckor elfolyt a magzatvíz.

Ha kíváncsi vagy, hogyan folyt le a szülés és kislány vagy kisfiú érkezett a Bezzeganya anyukájához, ITT elolvashatod!

Haldokló kisfiúról szól Taylor Swift slágerehttp://www.life.hu/anyaskodj/20130821-bezzeganya-haldoklo-kisfiu-torteneterol-keszitett-slagert-taylor-swift-enekesno.html Apukám szedte ki belőlem a méhlepénythttp://www.life.hu/anyaskodj/20130814-bezzeganya-apukam-szedte-ki-belolem-a-mehlepenyt.html A játékfüggő anya elverte a család pénzéthttp://www.life.hu/anyaskodj/20130709-bezzeganya-blog-a-jatekfuggo-anya-elverte-a-csalad-penzet.html Anya, te is meg fogsz halni?http://www.life.hu/anyaskodj/20130703-bezzeganya-blog-anya-te-is-meg-fogsz-halni.html Anya hasában van egy baba - hogyan nyelte le?http://www.life.hu/anyaskodj/20130611-gyerekekszaj-igy-kepzelik-a-gyerekek-a-fogantatast.html Anya, mondhatom azt, hogy a picsába?http://www.life.hu/anyaskodj/20130611-bezzeganya-blog-gyerekek-es-karomkodas-anya-mondhatom-azt-hogy-a.html
szülésterhességSzületésfogamzásgátlásbezzeganya