Munkahelyet kell váltanom, mielőtt tönkremegyek

Forrás: Thinkstock -
stressz egészségtelen életmód túlsúly szív- és érrendszer betegségek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szív- és érrendszeri betegségek minden civilizált társadalomban magasan vezető haláloknak számítanak. A mozgáshiány, az egészségtelen étkezés és túlsúly szerepe kétségbe vonhatatlan, de mi az, ami a fizikai tényezőkön túl a szív megbetegedéséhez vezethet?

Munkahelyet kellene váltanom, mielőtt végleg tönkremegyek

A tartós feszült állapotok megviselik a teste-lelket, így történt ez Robival is, aki még kórházba is került szívpanaszai miatt: "Tavaly kezdődött egy feszültebb időszak a munkahelyemen a főnökváltás miatt. Folyamatosan aggódtam, kirúgnak-e, ha igen, mi lesz a családommal, miközben igyekeztem többet dolgozni, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Eleinte az éjszakai alvásom lett nyugtalanabb, aztán már enni sem nagyon tudtam napközben, csak otthon, mikor nyolc körül hazaértem. A gyerekek alig láttak, a feleségem aggódott, nekem pedig időnként elkezdett szorítani a mellkasom. Éjszakára már altatót kellett bevennem, hogy aludni tudjak, napközben pedig a szívem rendetlenkedései miatt szedtem egy enyhe nyugtatót - nem sokat ért. A feleségem elégelte meg a dolgot egy idő után, és elcipelt egy kardiológus ismerősünkhöz, aki befektetett két napra a kórházba. Kiderült, hogy kutya baja a szívemnek, le kéne adnom 10 kilót, és megnyugodni, máris megszűnnének a panaszaim. Átgondoltam a dolgokat, ma már néha tekerek a szobabiciklin, igyekszem kevesebbet dolgozni, többet otthon lenni, pihenni. Nagyon örülnék, ha végre vége lenne ennek a munkahelyi zűrzavarnak, már azon is gondolkodom, hogy inkább keresek egy másik, nyugisabb állást, mielőtt teljesen tönkremegyek."

Forrás: Thinkstock

A stressz és a szív kapcsolata

Ha feszültek vagyunk, az azonnal megjelenik a testünkön is: szívünk szaporábban ver, izzadunk, a gyomrunk összeszűkül, az emésztésünk is megkavarodik, sokaknál jelentkezik migrén vagy különböző szívpanaszok. Minél tovább tart a stresszes állapot, a tünetek annál inkább fokozódnak, akár krónikussá is válhatnak. A szorult helyzetet a szív- és érrendszer sínyli meg leginkább, a szívfrekvencia fokozódása miatt kialakulhat magas vérnyomás, szívritmuszavar is előjöhet, az állandósuló nyomás pedig szívrohamot is előidézhet.

Az alkohol nem megoldás

Ha már szív- és érrendszeri tünetek jelentkeznek, a kivizsgálás mellett nagyon fontos az, hogy megfelelő módszert találjunk a stressz levezetésére. Az alkohol és az orvosi ellenőrzés nélkül szedett altatók, nyugtatók többet ártanak, mint amennyit használnak, s hosszú távon további problémákat okozhatnak. A sport, a relaxáció vagy más egészségkímélő megoldás viszont valóban segíthet kezelni és levezetni a feszültséget. Egy-egy krízis után azonban azt is tudni kell, hogy a testnek időre van szüksége a megnyugváshoz is: az életmódváltás, a lassítás csak hetek után érezteti jótékony hatását, az évekig zsarolt szervezet esetén pedig még több időre van szükség.

Így lehet egészségesebb a munkahelyed!http://www.life.hu/drlife/20150908-munkahelyi-egeszsegfejlesztesi-technika-kampany-egeszsegvedelem.htmlAz, hogy mennyit, és milyen hatékonysággal dolgozol, nem csak rajtad múlik: a statisztikák szerint a munkavállalók egészségének támogatása akár 80 százalékkal is megnövelheti a termelékenységet, és jelentősen csökkenti a hiányzások mértékét.Dr. LifeThinkstockMegrázó fotósorozat készült "láthatatlan" betegségekben szenvedőkrőlhttp://www.life.hu/drlife/20150907-megrazo-fotosorozat-keszult-lathatatlan-betegsegekben-szenvedokrol.htmlKét fiatal, akik "láthatatlan" betegségben szenvednek, fotósorozatot készített sorstársaikról.Dr. LifeOrigoTragédia! Kómában van a gyönyörű modell, Yfke Sturmhttp://www.life.hu/drlife/20150907-yfke-sturm-holland-modell-a-vicrorias-secret-angyala-komaba-kerult-egy-szorf-baleset-utan.htmlA 33 éves holland modell, akit a Victoria’s Secret kifutójáról is ismerhetünk, súlyos balesetet szenvedett. Akár le is bénulhat a szépség. Dr. Life--Savval leöntött nő szerepel egy reklámbanhttp://www.life.hu/drlife/20150903-savval-leontott-no-szerepel-egy-reklamban.htmlA 18 éves Reshmát savval öntötték le. Soha többé nem lesz olyan az arca, mint korábban. Szereplésével reklám készült, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy fokozottabban kellene szabályozni a korrozív savak árusítását.Dr. Life--Semmi kémia, exek, pattanások: egy rosszul sikerült randi nem csak a lelkednek rossz http://www.life.hu/drlife/20150901-depressziot-szorongast-szegyent-okozhat-ha-nem-sikerul-jol-a-randevunk.htmlNem elég, ha katasztrofálisan sikerül egy randi, de még bennünk is nyomot hagy. A pszichológusok szerint a rossz szájízen és a csalódáson túl a testünkre is negatív hatással bírhat egy balul elsült találkozó.Dr. Life--Sérvműtéten esett át Koltai Róbert http://www.life.hu/drlife/20150903-koltai-robert-szinmuvesz-atesett-masodik-szivmutetjen.htmlA színésznek, két éve már volt egy műtétje, ám betegsége kiújult, ezért volt szükség még egy beavatkozásra.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.