Magyar bölcsőben ringatják a brit trónörököst

faragás Katalin hercegnő ajándék brit királyi család Vilmos herceg bölcső asztalos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nehéz sorsú cigány vándorasztalos készített egy csodaszép bölcsőt a kis Györgynek.

Rostás Árpád Magyar Örökség-díjas cigány restaurátor és vándorasztalos mintegy két hónap alatt faragta ki az impozáns hercegi bölcsőt Katalin és Vilmos újszülöttjének, amelyet várhatóan szeptember 27-én adnak át Londonban - tudta meg az MTI.

Life
Life

"Az egy méter magas és egy méter széles bölcső diófából készült. A magyarságra jellemző motívumok mellett az angol zászló és a királyi címer díszíti a legifjabb trónörökös intarziás bölcsőjét" - mesélte a művész. Az állami gondozásban felnőtt vándorasztalos hangsúlyozta: saját indíttatásból készítette el a brit trónörökös ágyát, amelyet ajándékba szán a hercegi párnak. Azt is elmondta, hogy szeptember 26-án szentelik meg a bölcsőt, és a tervek szerint másnap az egyik spanyol lovagrend képviselőivel adják át Londonban. Rostás Árpád egyébként dolgozott már a Vatikánban és Versailles-ban is. Párizsban például a Napkirály dísztermének lépcsőjét és parkettáját újította fel.

Szakított szerelmével az egykori villalakóhttp://www.life.hu/szeress/20130905-szakitott-olasz-szerelmevel-az-egykori-valo-vilag-jatekos-seherezade.htmlHomonnay Zsolt nem indul a Vágtánhttp://www.life.hu/szorakozz/20130905-homonnay-zsolt-szinesz-nem-indul-a-nemzeti-vagtan.htmlFurcsa pasassal flörtölt Bódi Sylvihttp://www.life.hu/szeress/20130905-bodi-sylvi-modell-playmate-bilinccsel-es-korbaccsal-pozolt.htmlA halállal nézett szembe Tóth Verahttp://www.life.hu/legykepben/20130905-toth-vera-enekesno-blogbejegyzeseben-konyorgott-a-halalert.htmlNem lesz fényűzés Orbán Ráhel esküvőjénhttp://www.life.hu/legykepben/20130905-hagyomanyos-lagzira-keszul-orban-viktor-miniszterelnok-lanya-orban-rahel.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.