Szellő kitörli a múltat gyermekei életéből

2013.10.14. 16:25

A híradós eltiltotta ikreit attól a két idős embertől, akik eddig nagyszülőként gondoskodtak a kicsikről.

Szellő István egykori kedvese, Naim Renáta augusztusban hosszú betegeskedés után elhunyt. A nő a híradóssal közös gyermekeit egyedül nevelte. A tragikus halálhír után Szellő - bár éveken át alig látogatta a Renátával közös gyermekeit - a Life.hu-nak azt nyilatkozta, hogy gondoskodni fog az árván maradt ikrekről. Somogyi József, a gyermekek pótnagypapája szomorúan panaszolta a Blikknek hogy mióta Renáta elment, nem láthatták a gyermekeket, akikről évekig nagyszülői szeretettel gondoskodtak.

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

Józsefet és feleségét, Margitot rokoni kapcsolat nem köti a kicsikhez, ezért nem kérhetik jogilag a gyermekek láthatását. Renáta ugyanabban a házban lakott, ahol a két idős ember. Betegsége alatt ők segítették a nőt és imádták a kicsiket. Édesapjuk, Szellő István most úgy ítélte meg, jobb, ha a gyermekek új életet kezdenek és elfelejtik a múlt emlékeit. "Mi vagyunk Nagyi és Napi. Így szólítottak minket a gyerekek, hiszen valóban olyanok voltunk nekik, mint a nagyszüleik. Együtt mentünk mindenhova, én vittem őket óvodába, a feleségem a játszótérre, mi segítettünk bevásárolni, kezelésekre menni Renátának, orvoshoz vinni a gyerekeket, ha arra volt szükség. Mindent csak szeretetből tettünk, és most annyi nem jár nekünk, hogy láthassuk az ikreket" - mesélte Somogyi József.

Halálra verték a sztár kétéves kisfiáthttp://www.life.hu/anyaskodj/20131013-adrian-peterson-amerikaifutball-jatekos-keteves-kisfiat-halalra-verte-a-neveloapja.html Így csökkentsd a felére a fűtésszámlád!http://www.life.hu/anyaskodj/20131010-igy-csokkentsd-a-felere-a-futesszamlad-ezert-jo-a.html Kistestvért szeretne fiának Sandra Bullockhttp://www.life.hu/anyaskodj/20131012-sandra-bullock-egyedulallo-anyakent-minden-nap-egy-masodik-gyermekrol-almodik.html "Gyere ide egy pofonért!" - Bántalmazott gyerekekhttp://www.life.hu/anyaskodj/20131010-neveloapa-agresszio-molesztalt-megvert-fiatalok.html Nánási Mici az X-Faktorbanhttp://www.life.hu/anyaskodj/20131011-nanasi-mici-ordog-nora-es-nanasi-pal-kislanya-elment-az.html


 

Szellő Istvánikrektiltásműsorvezetőnagyszülőkbetegséghalál