Kicentrifugázta magát 2 gyerek - belehaltak

2013.10.18. 10:48

A szakértői vélemények és a boncolási jegyzőkönyv alapján baleset okozta a mosógépbe záródott kínai gyerekek halálát.

Hatalmas botrányt kavart Kínában az a hír, hogy két kisgyerek egy felültöltős mosógépbe zárta magát játék közben és meghalt. A két- és hároméves lány otthon bújt bele a masinába, miközben édesanyjuk főzött, apjuk pedig zenét hallgatott. A házaspár egyéves kisfia szintén a lakásban volt, amikor a tragédia történt - írja az MTI.

Forrás: Thinkstock
Illusztráció

A szülők már hiába vitték orvoshoz a kicsiket, nem tudtak segíteni rajtuk. Az ügy annak hatására kapott nagy nyilvánosságot, hogy valaki a szülőknek azt mondta: felmerülhet a mosógépgyártó felelőssége. Az érintett cég, amely szakértőt küldött a helyszínre, azonban elhárította ezt. Alapos nyomozás után a rendőrség nem talált olyan motivációt, amely a szülőket gyermekeik megölésére indította volna, a tragédia rendkívül megviselte őket. Más nem jutott be a lakásba, így az idegenkezűséget kizárták. A vizsgálat során bebizonyosodott, ha töltve van a dob és lezárják a gép fedelét, a programválasztó gomb pedig a centrifugáláson áll, akkor a dob automatikusan pörögni kezd. A szakértők megállapították, hogy a gyermekek mellkas-sérüléseit, a szív leállását és a fulladást egyértelműen a gyors centrifugálás okozta.

 

Egy izgalmas mesétől még a gyerek láza is lemegyhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130924-vekerdy-tamas-miert-fontos-a-meseolvasas-a-gyerekeknek.html Ő a legédesebb kölyökkutya - szív alakú foltja vanhttp://www.life.hu/anyaskodj/20131016-tokeletes-sziv-alaku-folttal-a-hatan-szuletett-egy-kiskutya-nagybritanniaban.html Élve született a tatai kisbabahttp://www.life.hu/anyaskodj/20131017-szakertok-szerint-elve-szuletett-az-a-nyolc-honapos-fejlettsegu-kislany.html Halott csecsemőt találtak Tatánhttp://www.life.hu/anyaskodj/20131016-halott-csecsemot-talaltak-tatan-hulladekgyujto-kontenerek-kozott-par-napja-szulethetett.html Megszállott vagyok - Így lett Annából gumilányhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130919-interju-dr-kodak-annaval-magyarorszag-gumilanyaval.html


 

Kínahaláljátékgyerekfelelőscentrifugamosógép