terhesség fejlődési rendellenesség alkohol születések
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy nemrégiben, a Sheffield Egyetemen végzett kutatás kimutatta, hogy az alkoholfogyasztás már egészen kis mennyiségben is drámai hatással van a nemzőképességre, spontán vetélést idézhet elő, a várandósság ideje alatt fogyasztott alkohol pedig a gyerek szellemi képességeire is hatással lehet, sőt akár értelmi fogyatékosságához is vezethet.

Legalább három sikertelen mesterséges megtermékenyítésen átesett párokat vizsgálva tudósok arra jutottak, hogy azoknak a nőknek, akik egyetlen kortyot sem ittak a megfigyelés ideje alatt, azoknak 90 százalékos esélyük volt a teherbe esésre, míg a hetente csak három kis pohár bort fogyasztó nők csak 30 százalékos valószínűséggel estek teherbe.

Forrás: Thinkstock


A legnagyobb veszély: nem lehet tudni, kinek mennyi árt
dr. Klujber Valéria, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet orvosa szerint, amikor egy pár kisbabát szeretne, nem árt végiggondolniuk az alkoholfogyasztási szokásaikat. "Sem a cigaretta, sem az alkohol nem hat jól a termékenységre. Ugyanakkor az összefüggést nem lehet egyszerűen megfogalmazni, minden tanulmány más-más eredményre jut. Ennek az lehet a magyarázata, hogy nem vagyunk egyformák - az alkohol és lebomlási termékeinek elviselésében sem. Szinte mindenkinek más ebből a szempontból is a szervezete, nem lehet meghatározni egy mindenkinek még biztonságos mennyiségű alkoholt."

Forrás: Thinkstock


Tévhit: végzetes hiba azt hinni, hogy napi egy pohár bor jót tesz!
"Ha már megfogant a magzat, akkor a felelősségünk még közvetlenebbül átélhető. Ekkor gyakorlatilag a magzatunk azt eszi, azt issza, mit a testünkön keresztül adunk neki. Ennek a spontán vetélésen keresztül az összetett fejlődési rendellenességeken át a legváltozatosabb hatásai lehetnek. Jelenleg az értelmi fogyatékosság első három oka között szerepel az anyai alkoholfogyasztás. A Magyarországon nagyon komoly népegészségügyi gondot jelentő alacsony születési súly egyik gyakori oka is az alkoholfogyasztás. - mondja dr. Klujber Valéria. Ugyanakkor - annak ellenére, hogy ezekről az adatokról sok tény van - még mindig sokszor hallani, hogy nincs veszélye a rendszeres, de kevés alkoholnak vagy, hogy bizonyos esetekben még hasznos is. Ez biztosan nem igaz!"

Tudtad?

A jelenleg érvényes egészségügyi ajánlások szerint a gyermekvállalásra készülő nők által fogyasztható heti ajánlott alkoholmennyiség egy vagy két egység, ami nagyjából két pohár bornak felel meg.
Az alkohol is okozhat epilepsziát?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130429-epilepszia-alkohol-is-okozhatja.htmlA terhesség alatti dohányzás csökkenti az asztmagyógyszerek hatékonyságáthttp://www.lifenetwork.hu/lifenetwork/gyermekegeszseg/20100819-a-terhesseg-alatti-dohanyzas-csokkenti-az-asztmagyogyszerek-hatekonysagat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.