Kígyók között, Barbie-ágyban

2013.12.22. 22:59

A Kenyában született és Angliában nevelkedett James Mollison fotográfus kisgyerekeket fényképez, és kamerájának segítségével megmutatja azt is, hogy ezek a gyerekek hol hajtják álomra a fejüket nap mint nap. 

Különös történetek elevenednek meg a fotográfiák által - szavak nélkül is képet kapunk a különböző földrészen élő gyerekek családi körülményeiről, illetve társadalmi, szociális és anyagi hátteréről - Brazíliától egészen Kínáig. Van, ahol a földön, kígyók között alszanak a kisiskolások, míg a fejlett országokban valóságos gyerekbirodalomban, pihe-puha baldachinos ágyban. De valójában mi szükséges ahhoz, hogy egy gyerek megfelelő körülmények között töltse az éjszakát? És egyáltalán, mit nevezünk megfelelő körülménynek?

Kattints a képre a galériához!Forrás: www.jamesmollison.com

Erről dr. Novák Mártát, a Semmelweis Egyetem Alvásdiagnosztikai Laboratóriumának szakmai vezetőjét, nemzetközileg elismert pszichiátert, szomnológust kérdeztük: "Egyetértek azzal, hogy a 'megfelelő körülmény' nem egyszerűen definiálható. Az alvási környezetet alapvetően meghatározzák a szociális-társadalmi körülmények, ahogy ez látható a fotósorozaton is. A fotós célja az volt a képekkel, hogy megmutassa a környezetet, ami az alvás jelentőségén túl számos szociális, társadalmi, kulturális, politikai szempontot is tükröz. A nyugati kultúrában 'megfelelő' környezet alatt gyakran azt értjük, hogy a gyerek külön, saját szobában, saját ágyban, egyedül alszik. Általában azt is hozzátesszük, hogy nyugodt, zajmentes környezetben, ami persze megkérdőjeleződik, ha arra gondolunk, milyen sok gyerek használ mobiltelefont, TV-t, videojátékot, számítógépet a szobájában. Ezek nagyon nagy mértékben zavarják a nyugodt alvást. A megfelelő 'alváshigiéné'-hez hozzátartozna, hogy az elektronikus eszközök vagy nincsenek egyáltalán a halóhelyiségben, vagy korlátozzuk használatukat (elalvás előtt 1-2 órával már minden ki van kapcsolva). A fotókat nézve talán az egyik első dolog, ami feltűnő számunkra (a fenti társadalmi-kulturális szempontokon, a szegénységen, a nyomoron túl), hogy mennyire nem biztonságos a gyerekek alvóhelye. Nehéz számunkra elképzelni, hogyan lehet aludni akkor, ha folyamatosan veszélyben van az ember. Ugyanakkor fontos elismernünk, hogy ezeket a szokásokat, feltételezéseket milyen nagymértékben befolyásolják a kulturális tényezők. Nemrégiben egy alváskonferencián egy kolléganő arról beszélt, hogy amikor egy nemzetközi felmérést végeztek a gyermekkori alváspanaszokról, az egyik fejlődő országban (egy tradicionális kultúrában) azt tartották alvásproblémának, ha nem volt 'megfelelő' alváspartnere a gyermeknek, mert az együttalvás így nem volt lehetséges.”

 

gyerekalvásszokása nap cikke