Sztárok, akik haragban vannak a szüleikkel

Brad Pitt édesanya konfliktus Courtney Love Justin Theroux család Britney Spears viszály kapcsolat Jennifer Aniston
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az anya-lánya konfliktus bármelyik családban felütheti a fejét, akár a legapróbb nézeteltérés miatt is. Nincs ez máshogy a világsztárok esetében sem. Íme, a leghíresebbek.

Mia Farrow és Soon-Yi

Woody Allen filmrendező első felesége Harlene Rosen volt, majd 1966-ban elvette Louise Lasser színésznőt, aki számos korai filmjében is feltűnt. 1969-ben elváltak, majd Allen évekig élt együtt Diane Keatonnal, később pedig Mia Farrow-val, akitől fia is született. Mia Farrow megvádolta azzal, hogy örökbefogadott gyermekei közül a még középiskolás Soon-Yi Allennel, sőt, másik örökbefogadott kislányával, Dylannel is szexuális kapcsolatba került. A botrány 1992-ben robbant ki, majd éveken át tartó pereskedés következett. Végül Woody 1997-ben feleségül vette Soon-Yit, két gyermeket nevelnek, s most boldogan élnek.

Forrás: AFP

Candy és Tori Spelling

Tori és édesanyja között akkor romlott meg a viszony, amikor a lány édesapja, a legendás hírű televíziós producer meghalt. Tori már ekkor sem nagyon tartotta a kapcsolatot anyjával, így apja halálhíréről is egy jóbarátja tájékoztatta őt egy e-mailben. Az örökségből édesanyja részesült nagyobb részben, míg Torinak csak az „aprópénz” jutott. 2006-ban Mommywood címmel megjelent könyvében diszharmonikusnak írta le kapcsolatát édesanyjával – azt firtatta, hogy Candy sem vele, sem pedig a gyerekeivel nem foglalkozik. Sőt, egy ízben nyílt levelet is írt édesanyjának, amiben tudtára adta, hogy mennyire elfogadhatatlannak tartja a viselkedését.

Tori Spelling férjével és édesanyjával
Forrás: AFP

Courtney Love és Francis Bean Cobain

Miután férje, a legendás Nirvana frontembere, Kurt Cobain elhunyt, Courtney Love-ot többször kapták el kábítószerrel való visszaélés miatt, így 2009-ben elvesztette lánya, Francis Bean felügyeleti jogát. Ezután többéves jogi hercehurca következett, de mindhiába. Anyja és lánya teljesen elhidegültek egymástól, sőt, Courtney meg is vádolta lányát egy nyilvános Twitter üzenetben, hogy korábban engedte, hogy apja zenésztársa fogdossa őt. A lány erre – szintén nyilvános úton – reagált: természetesen tagadta az őt ért vádakat. Ezt követően Francis lépett akcióba, és ugyancsak a Twitteren olvasott be anyjának: sérelmezte, hogy amikor a legnagyobb szükség lett volna rá, éppen akkor nem volt jelent a lány életében. Courtney később ugyan bocsánatot kért lányától egy Howard Stern rádióműsorban, ám azóta is csak a közösségi oldalakon kommunikálnak egymással.

Forrás: AFP

Demi Moore és Rumer Willis

Rumer, Bruce Willis és Demi Moore legidősebb lánya akkor sértődött meg édesanyjára, amikor az a különböző pletykalapok címlapjára került – az újságok szívesen cikkeztek arról, hogy nála jóval fiatalabb férfiakkal tölti az idejét válása után. Így került a képbe Ashton Kutcher is, akit Rumer – a fent nevezett okok miatt – nem is volt hajlandó elfogadni. Miután Demi szakított Ashtonnal, Rumer igyekezett felvenni és helyrehozni a megromlott kapcsolatot édesanyjával, de ami egyszer megtörtént, azt már nagyon nehéz nem megtörténtté tenni.

Forrás: AFP

Lynne és Britney Spears

A popikon Britney Spears és édesanyja viszonya leginkább egy véget nem érő érzelmi hullámvasúthoz hasonlítható. Britneyt korábban édesanyja szerette volna mindenáron sztárrá tenni, ami sikerült is, ám ekkor a sikerrel kapcsolatos féltékenység ütötte fel a fejét. Britney botrányokkal tűzdelt életét az egész világ nyomon követhette, édesanyja sem nézte jó szemmel a sztár kilengéseit – kiváltképpen akkor nem, amikor Britneynek már gyermekei is voltak. Az elvonókúrák és egyéb pszichiátriai kezelések idejére a gyerekek nagymamájukhoz kerültek, Britney elvesztette a felügyeleti jogot gyermekei felett – ennek persze a popdíva nem örült, de nem tudott mit tenni. Anya-lánya mostanában kezdtek ismét közelebb kerülni egymáshoz: a nemrégiben debütáló Las Vegas-i show-ra már elkísérte Lynne a lányát.

Forrás: AFP

Nancy Dow és Jennifer Aniston

Nancy valósággal vérig sértődött, amikor kiderült, hogy nem lesz világraszóló lakodalom Brad Pitt-tel. Lányát, Jent hibáztatta mindezért. Aniston édesanyja annyira kiborult, hogy azóta hallani sem akar az új vőjelöltekről – Justin Theroux-val sem hajlandó találkozni. Micsoda problémák!

Jennifer és Justin Forrás: AFP
2013 legemlékezetesebb válásaihttp://www.life.hu/csalad/20140205-2013-legemlekezetesebb-valasai-a-vilaghiru-sztarok-kozott.htmlA hírességek reflektorfények által megvilágított házasságairól tudjuk, hogy sok esetben telis tele vannak megpróbáltatásokkal, és persze a szaftos, botrányokkal teli válásokkal. Ez utóbbiakban a tavalyi évben sem szűkölködtünk. Íme a legemlékezetesebbek.Család--Íme, az idei év külföldi sztárbabái - cukiság riadó!http://www.life.hu/csalad/20131121-2013-ban-szuletett-hires-kisbabak.htmlIgen sikeres évet hagyhatnak maguk után a sztárok, legalábbis ami a gyermekáldást illeti - idén rengeteg hírességhez kopogtatott be a gólya. Vannak köztük olyanok, akiknél az első, de bő számmal akadnak olyanok is, akiknél a sokadik kisbaba érkezett meg idén. A Life.hu összefoglalta, mely külföldi és hazai sztárok ajándékozták meg magukat és egyúttal az egész világot 2013-ban egy csecsemővel. Íme, a leghíresebb sztárbébik – születési sorrendben!CsaládÍgy néz most ki Tom Cruise lánya, Surihttp://www.life.hu/csalad/20140214-hetevesen-a-megszolalasig-hasonlit-edesanyjara-katie-holmes-ra-kislanya-suri.htmlKatie Holmes és Tom Cruise kislánya, a hétéves Suri megszólalásig hasonlít édesanyjára.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.