A bugyit most már vágja zsebre, cica, innentől nem fog kelleni

2014.03.13. 23:19

Problémamentes (de nagyon hányós) kilenc hónap után csak álltam, és néztem magam elé. Tegnap kellett volna megszületnie, és még sehol a gyerek. Túlhordom. Első baba, nincs fogadott orvos, se szülésznő, szóval megkérdeztem a nőgyógyászt, mi a teendő. Irány a kórház. Á, holnap úgyis megyek NST-re. Majd akkor… És Saci másnap ment is. Nem mindennapi élményeit pedig megosztotta a Bezzeganya blog olvasóival is. 

Szóltam a nővérnek, hogy szeretném, ha látna orvos, az eredményemmel együtt, mielőtt hazamegyek. Ő átvitte a kiskönyvem a szomszéd szobába, és hamarosan szólítottak. A doktornő megvizsgált, majd közölte, hogy fájásaim vannak, feszül a burok, szóval beindult a vajúdás, ebből estére, de legkésőbb reggelre gyerek lesz. Fogjam a pakkom, és jelentkezzek a szülészeten. Oké… de mivel nem éreztem úgy, hogy én most márpedig szülök, előbb szépen elsétáltam a boltba néhány zsömléért, hogy legyen miből szendvicseket csinálni, mert hát messze még a reggel. A kasszánál még meg is kérdezte a pénztáros, még mindig egyben vagyok? Mondtam, hogy igen, de épp indulunk szülni, amint megjön a férjem, mert a doki szerint vajúdok… Furán nézett rám, meg a hat zsömlémre.

Beérve a kórházba a felvételt végző orvos megkérdezte, mit keresek ott. Mondtam, hogy igazából nem tudom, de ekkor valahonnan előkerült a doktornő, aki beutalt, és közölte, hogy fájásaim vannak, szülök. A felvételissel elég tanácstalanul nézegettük egymást, de hát nem ellenkezünk, megyünk a vizsgálóba. A doki megnézte, tiszta-e a magzatvíz. Ez egy elég kellemetlen vizsgálat volt, tekintve, hogy a kicsi fejét odébb kellett tenni a szülőcsatorna végében, hogy hozzáférjen a vízhez. Na, épp a művelet közepénél jártunk, amikor az asszisztáló szülésznő meg találta kérdezni: „Á, első baba? És hányat terveznek?” A dokival összenéztünk, és végül ő volt, aki kimondta, hogy ezt talán nem most kéne megbeszélni. Hát nem is, mert én ott, abban a pillanatban már ezt a picurt sem terveztem kínomban. A szülésznő ott és akkor egy nagymonológot is előadott: „Az okos babák éjjel születnek, mert tudják, minden fontos dolog éjszaka történik. A fű is éjjel nő, komolyan mondom. Tudta?” Nem, nem tudtam, nem is érdekel, és egyáltalán, hogy jön ez ide, amikor épp egy vadidegen valami hideg fém izével matat a születni készülő fiam feje körül?

Forrás: Thinkstock

A vizsgálatok végeztével beköltöztem egy kétágyas szobába, hazaküldtem a férjemet pihenni, én meg bámultam a plafont. Az első éjszaka nem aludtam semmit (jó vicc, a másodikon se, mert érkezett a kicsi, a harmadikon meg azért nem, mert már ott volt, és a negyediken pedig azért, mert nagyon drukkoltam, hogy végre hazaengedjenek). Szóval remekül hallottam a folyosóról beszűrődő kiabálást: „Lányok, segítsetek, kitolási szakaszban érkezett, már kinn a feje!” Magamban megjegyeztem, milyen szerencsés, hogy nem kell bónusz napokat üdülnie egy kórteremben… Másnap megállapították a vizit alatt, hogy még mindig nem szültem meg. Köszi. A férjem munka előtt és után is bejött, ücsörögtünk a padon, és nem tudtuk, mihez is kezdjünk egymással meg az időnkkel. Igazából vártunk. Aztán ő megint hazament, én pedig vissza a kórterembe, plafont bámulni.

Este a férjem még felhívott valamiért. Kicsit mérgelődtem, mert azonnal éreztem a fájásokat. Mindig fájásaim voltak, ha bejött hozzám, vagy felhívott. Egyébként sehol semmi. Mondtam is neki, hogy leteszem a telefont, hogy elmúljanak a keményedések. Le is tettem, de hiába. A szobatársam feküdt az ágyán a kislányával a karján, és mosolyogva megjegyezte, talán kezdjem el mérni az időt. Előbányásztam egy noteszt, és felírtam, milyen időközönként jönnek. Ötpercenként. Ötpercenként? Elcsoszogtam a nővérpultig, közöltem, hogy vajúdok. Asszem. A nővér a kezembe nyomta a kartonom és átküldött a szülőszobára. Két fájás közt eltotyogtam hát a szülészetig, ahol a padon egy elég kétségbeesett képű apukajelölt feszengett. Mosolyogtunk, köszöntünk, én csengettem. Egy vörös hajú, szemüveges, érdes hangú nő nyitott ajtót. A szülésznő. Megkérdezte, mi szél hozott, majd a vizsgálóba kísért. Az első mondata, amire emlékszem: „A bugyit most már vágja zsebre, cica, innentől nem fog kelleni.” Jött az ügyeletes orvos, megvizsgált (kétujjnyira voltam nyitva). Aztán a szülésznő átkísért a vajúdóba egy NST erejéig, én meg kétségbeesetten tiltakoztam, hogy apás szülést terveztünk, és a férjem még nincs itt. „Jaj, cica, NST után hívja fel, elég lesz az, egy szülés nem két perc!”, nevetett a bába (ő így nevezte magát).

 

Forrás: Thinkstock

A cikk folytatását a Bezzeganya blogon olvashatod

 

vajúdásSzületésbugyiszülésznőszülész-nőgyógyászbezzeganyaorvosbaba