Szarvasi Arborétum természet környezet összefogás arborétum szépség családi program
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ország húsz legnagyobb arborétuma és botanikus kertje családi programokkal hívja fel a figyelmet hazánk természeti szépségeire. A programsorozat júniusig tart.

A családokat pénteken és szombaton is programokkal várják, a gyerekeket interaktív ökoszínház szórakoztatja majd - mondta az MTI-nek az összefogás kezdeményezője, a Szarvasi Arborétum igazgatója. Hanyecz Katalin kiemelte: a program célja bemutatni a lakosságnak Magyarország természeti szépségeit, gyakorlati példák és játékos feladatok segítségével ráébreszteni a családokat arra, hogy mennyi mindent tehetnek saját környezetükért.

A szarvasi arborétum Forrás: Facebook/Szarvasi Arborétum

Az országos roadshow keretében Szarvason mutatkozik be elsőként Futurobi, az interaktív ökomanó, aki színházi műsorával szórakoztatja a gyerekeket. A program június 7-én Szarvason zárul, de ezen kívül még a Pilisi Parkerdő Zrt., a Pécsi Tudományegyetem botanikus kertje, a nyíregyházi Tuzson János Botanikus Kert, a szegedi füvészkert, a Budai Arborétum, a Vácrátóti Botanikus Kert, a Kecskeméti Arborétum, a Agostyáni Arborétum, az ELTE Füvészkert, a Zirci Arborétum, a pannonhalmi Arborétum és Gyógynövénykert, az Alcsúti Arborétum, a Soproni Botanikus Kert, a Tápiószelei Agrobotanikus Kert, az Avasi Arborétum, a SZIE Botanikus Kert, a Szent Mauríciusz Monostor Arborétuma, a Debreceni Botanikus Kert és a Helikon Kastélymúzeum - Festetics-kastélypark vesz részt a programban.

Így rendezd be a babaszobáthttp://www.life.hu/csalad/20140318-igy-rendezd-be-a-babaszobat-mamas-and-papas-cikk.htmlBabona ide vagy oda, egy bizonyos idő után bizony ideje elkezdeni berendezni a babaszobát még a kis jövevény megérkezése előtt.Család--Elvette kedvesét Andrea Bocellihttp://www.life.hu/csalad/20140324-andrea-bocelli-az-olaszorszagi-livornoban-felsegul-vette-kedveset-veronica-bertit.htmlA világhírű operaénekes, Andrea Bocelli és szerelme, Veronica Berti Livornóban mondták ki a boldogító igent - írja a Channel 24. CsaládOrigoZámbó Krisztián apa lesz?http://www.life.hu/csalad/20140324-zambo-krisztian-az-x-faktor-egykori-megoszto-enekese-a-tv2-n-futo-edes-elet-szereploje-apa-lesz.htmlAz énekes szerint nem a legjobbkor jön a baba, mert inkább a karrierjére szeretne koncentrálni és nem a babázásra.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.