Így járhatsz a Stanfordra, ingyen

Forrás: Thinkstock -
bezzeganya online internet egyetem kurzus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Februárban történt, hogy az I fucking love science Facebook-oldalán megláttam az információt, miszerint egyetemek világszerte több ezer kurzusukat kínálják ingyen, online. Ez pont nekem való, gondoltam, mivel annak idején nagyon szerettem az egyetemet, jelenleg pedig parlagon heverő agysejtjeim szinte könyörögnek némi edzésért" - írja Borzlány a Bezzeganya blogon. 

A linkre kattintva hamar eljutottam a www.coursera.org oldalra, ahol megrökönyödve láttam, hogy szó szerint több száz kurzus elérhető. Híres, sőt patinás egyetemeken. Ingyen. A jelenség neve: Massive Open Online Courses (MOOC, ejtsd: “muk”), azaz tömeges, nyílt, online oktatás.

Forrás: Thinkstock

Pont erre van szükségem: otthonról, egyszerűen, macera nélkül tanulni, saját időbeosztással, rugalmasan, és itt van előttem az emberiség által elérhető tudás jelentős része!

A Coursera oldalán tudományterületek alapján is lehet keresgélni a kurzusok között, úgyhogy egyből a saját szakterületemen kezdek el nézelődni. Sajna hamar kiderül, hogy a legtöbb kurzus “bevezetés a …-ba/be” szintű, amiken a saját területemen belül már rég túlvagyok, így inkább elkezdek a határterületeken keresgélni, és találok is olyanokat, amik érdekesek lehetnek.

A kurzusoknál van legalább egy rövid leírás, sok esetben részletes órarend heti lebontásban, valamint hasznos információk, miszerint hány hétig tart a kurzus, mikor kezdődik, és heti kb. hány óra időbefektetést igényel, úgyhogy elég könnyű kiválasztani azt, ami belefér az ember időrendjébe. Szerencsére a kurzusok totál összevissza kezdődnek és érnek véget, 6-12 hét között van a jellemző hosszuk, és általában azzal kecsegtetnek, hogy sikeres elvégzés esetén névre szóló “papírt” adnak - amennyiben az ember nem tartozik bele az átlagos 90%-os lemorzsolódási arányba. Én ugyan nem fogok, határozom el, és rá is bökök a szimpatikusnak tűnő Organizational Analysis (Szervezetek elemzése) című kurzusra. Amit a Stanford egyetem hirdetett meg. Ki ne akarna a Stanfordra járni, Kaliforniába, teljesen ingyen?!

Forrás: Thinkstock

A kurzus egyelőre csak “coming soon” státuszban van, de pár hét múlva kapok egy e-mailt, miszerint márciusban elindul, és szeretettel vár a tanárom, dr. Dan McFarland. Ekkor már viszonylag sok információ elérhető a kurzusról: hogy 10 hétig tart, közzéteszik a heti tanrendet, és megtudom azt is, hogy összesen háromféle szinten lehet elvégezni. Az alapszinthez az előadásokat kell meghallgatni és tesztet kitölteni utána minden héten, a végén záróvizsgát tenni. A középszint ezen felül tartalmaz összesen 3 fél-esszét, ami azt jelentette, hogy bizonyos témákban közzéteszik egy-egy esszé első felét, amit a tanulóknak be kell fejezni.

Ha érdekel a történet folytatása, a Bezzeganya blogon tovább olvashatod.

Könnyek, koktélruhák és erőltetett mosolyok egy gyerekszépségversenyenhttp://www.life.hu/csalad/20140626-little-miss-hungary-gyerekszepsegverseny-gyerekmodellek-a-kifuton.htmlLáthattunk már műszempillás, műfogsoros, póthajas, műkörmös kislányokat talpig sminkben, tűsarkúban parádézni a színpadon – az amerikai gyerekszépségversenyek résztvevőinek látványa a legtöbb értelmes, jó érzésű és felelős emberben kiveri a biztosítékot. De mi a helyzet itthon? Vajon milyenek a magyar kislányok és kisfiúk a kifutón, hogyan viselkednek a kulisszák mögött és mi a jövőképük? Megmutatjuk!Család--Gyerekek verik egymást félholtra legálisan – ketrecharc 18 év alatthttp://www.life.hu/csalad/20140624-gyerekek-verik-egymast-felholtra-legalisan-ketrecharc-18-ev-alatt.htmlNemrég három gyereket szállítottak súlyos sérüléssel kórházba - egyes hírek szerint szegény sorsú gyerekeket ketrecharcban versenyeztettek profi versenyzők ellen, ráadásul fejvédő nélkül. Korábban pedig egy 16 éves fiúnak a tüdeje szakadt le egy viadal alkalmával. A Life.hu utánajárt a gyerekek körében egyre népszerűbb ketrecharc-jelenségnek.Család--A világ legnagyobb baromságai, amiket a gyerekek a mesékből tanulnakhttp://www.life.hu/csalad/20140616-a-vilag-legnagyobb-baromsagai-amiket-a-gyerekek-a-mesekbol-tanulnak.htmlJön a szőke herceg, természetesen hófehér lovon, elcsattan egy szenvedélyes csók és ettől a pillanattól kezdve minden tökéletes lesz, míg világ a világ. Ez az egyik a sok baromság közül, amit a gyerekek a népszerű mesékből tanulhatnak. És hidd el, van még jó néhány. Íme, a kedvenceink.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.