Több ezer dollárt keresett tejével az anyuka

Forrás: Thinkstock -
spórolás karácsony pénz ajándék üzlet anya anyatej gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 26 éves brit nőnek, Rebecca Hudsonnak 10 héttel korábban született meg a kislánya, mint kellett volna. A pici nagyon kevés anyatejet fogyasztott, így a nő úgy gondolta, a felesleget odaadja valakinek, akinek segíteni tud vele.   

"Nem akartam kidobni a felesleget, mert sok időt és energiát igényel az anyatej termelődése" - mondta a négygyermekes anya, aki állítása szerint vödörszámra termelte a tejet, és már nem tudta, hol tárolja a lakásban. Ekkor jött a nagy ötlet. Miközben az interneten arról keresett információkat, hol tudná tartani a tejet, olyan nőkről olvasott, akik már kerestek azzal pénzt, hogy eladták sajátjukat.

Forrás: Thinkstock

Rebecca észrevette, hogy az anyatejre folyamatos kereslet van, ráadásul nemcsak anyák körében, de séfek és egészséges táplálkozás függők is odavannak érte. Sőt, vannak olyanok is, akik szexuális célokra használják, bármit is jelentsen ez.

"Úgy gondoltam, ha ezzel a gyerekeimnek keresek pénzt, nincs semmi rossz a dologban" - tette hozzá a nő, aki interneten értékesítette a tejet, 20 dollárt kért egy üvegért. Egy évvel később nyolc rendszeres vevője is lett, köztük egy testépítő, és összesen 4750 dollár ütötte a markát. "Nem fogok senkit elítélni azért, ha a fehérjetartalma miatt vette meg a tejemet, vagy ha szexuális célokra használja. Ez az ő dolguk" - kommentálta üzletét Rebecca.

Jeges víz helyett anyatejjel öntötte nyakon magát Olivia Wildehttp://www.life.hu/news/20140826-olivia-wilde-jeges-viz-helyett-anyatejjel-ontotte-nyakon-magat-az-icebucketchallenge-kihivasan.htmlA saját tejével teljesítette a mostanában oly' nagy népszerűségnek örvendő IceBucketChallenge-et a Doktor House színésznője.News--Közel 700 baktériumfajt tartalmaz az anyatejhttp://www.life.hu/drlife/20130114-kozel-700-bakteriumfajt-tartalmaz-az-anyatej-valoszinuleg-az-immunrendszer.htmlAz emberi szervezet számtalan baktériumnak ad otthont, amelyek mind elengedhetetlenek egészségünk megőrzésének szempontjából: a csecsemők először a szoptatás során kerülnek kapcsolatba a jótékony mikroorganizmusokkal, amelyek végül az ő testükben is tanyát vernek. Szakértők szerint az anyatej közel 700 baktériumvariánst tartalmaz, jóval többet, mint azt eddig gondoltuk.Dr. LifeEmberi fogyasztásra alkalmas anyatej, közvetlenül a tehénbőlhttp://www.life.hu/csalad/20110404-emberi-fogyasztasra-alkalmas-anyatej-kozvetlenul-a-tehenbol.htmlKülönleges kísérletbe kezdett egy kínai kutatócsoport: reményeik szerint hamarosan elérik, hogy a tehenek teje az emberi anyatejjel megegyező legyen.Család

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.