Baby on board! Repülőgép fedélzetén született egy kisbaba Amerikában

Forrás: Thinkstock -
fedélzet szülés Egyesült Államok repülőgép
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Southwest Airlines Phoenixbe tartó gép fedélzetén jött világra egy baba az Egyesült Államok felett.

A gép úgy szállt le Los Angelesben, hogy egy utassal több volt a fedélzetén, mint induláskor. Az egyik utas röviddel a 623-as járat San Franciscó-i felszállása után adott életet kisbabájának. Anya és gyermeke nevét nem hozták nyilvánosságra – írja az MTI.

Forrás: Thinkstock

A kismamának a gép személyzete, valamint a gépen utazó orvos és nővér is segített. Leszállás után a mentők a fedélzetről az anyát és a babát kórházba vitték, mindketten jól vannak - közölte Erik Scott, a Los Angeles-i tűzoltóság szóvivője.

Míg a gépet takarították, a többi utas több mint kétórás késéssel egy másik repülő fedélzetén érkezett meg Phoenixbe. "A pilóta egyszer csak gratulált a kisfiú érkezéséhez, ekkor kitört a taps, pedig zavarban voltunk, mert sokan úgy gondoltunk korábban, valaki haldoklik" - emlékezett vissza az egyik utas, Aarti Shahani.

Korábban is előfordult már hasonló eset: tavaly például egy marokkói nőnek indult be a szülés a gépen, 2012-ben pedig egy orosz kismama adott életet kislányának.

Több ezer dollárt keresett tejével az anyukahttp://www.life.hu/csalad/20141209-egy-anya-eladta-a-tejet-hogy-ajandekot-vegyen-gyerekeinek.htmlA 26 éves brit nőnek, Rebecca Hudsonnak 10 héttel korábban született meg a kislánya, mint kellett volna. A pici nagyon kevés anyatejet fogyasztott, így a nő úgy gondolta, a felesleget odaadja valakinek, akinek segíteni tud vele. Család--Megfejtették a bölcsőhalál okáthttp://www.life.hu/csalad/20141127-egy-uj-kutatas-szerint-megfejtettek-a-bolcsohalal-okat.htmlA legújabb kutatások szerint egy agyi rendellenesség lehet felelős a hirtelen csecsemőhalál-szindróma okozta halálozások több mint 40 százalékáért.Család--Polgár Kriszta közösen pózolt cuki kisfiávalhttp://www.life.hu/csalad/20141208-polgar-kriszta-a-2008-evi-miss-earth-hungary-baba-mama-fotozason-jart-cuki-kisfiaval.htmlKözös fotósorozat készült az egykori szépségkirálynőről és kisfiáról, Olivérről. A család már tűkön ült, mikor láthatja a csodás fotókat.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.